2014. december 26., péntek

Életem karácsonyfája

Így nem is tűnik olyan különlegesnek. De közelebbről megnézve...

A legrégebbi díszeket még gimnazista koromban kaptam ajándékba.

Azóta gyűjtöm, gondosan őrzöm a díszeket, amiket kapok barátoktól, ismerősöktől...

... gyerekektől, szülőktől, kollégáktól egy-egy ajándék mellé...

... esetleg egyenesen a bécsi adventi vásárból...

... vagy otthoni saját készítésűt...

... egy ismeretlen kislánytól is, akinek a szülei stopposként vettek fel a két ünnep közti baráti látogatások alkalmával...

... vagy gyerekekkel együtt készítettük...

... van olyan is, ami egyszerűen ajándékkísérő volt...

... vagy kedves figyelmesség egy-egy munkahelyi karácsonyi vacsora terítéke mellett.

Tematikus az én fám is. Emlékekkel és karácsonyi szeretettel díszítettem.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

2014. december 1., hétfő

Némó, ahogy még nem láttad

Mi történik egy cuki gyerekmesével, ha egy rakás kreatív gimnazista elhatározza, hogy színpadra viszi? Lesz belőle egy végletekig kidolgozott karaktereket felvonultató pszichodráma, ahol fekete lufik jelképezik a buborékokat, Protkótól, a (majdnem)vegetáriánus cápától tényleg félni lehet, Búb feláldozza önmagát Némó megmeneküléséért és ebbe a többiek belerokkannak, és amikor a kis Némó küszködik a csőben, az ember önkéntelenül szorítja a szék szélét, annyira drukkol neki, hogy sikerüljön végigjutnia...
Persze voltak benne kedves és vicces jelenetek is szép számmal. A hippi teknősök a színes buszukkal rögtön belopták magukat az ember szívébe, ugyanígy Senilla is, aki az egész előadás legfőbb humorforrása. Továbbá profin beszélget a bálnákkal. De tényleg. Még úgy is, hogy nem válaszolnak. De egy díszteremnyi sírvaröhögő ember előtt tájszólásban bálnául kommunikálni anélkül, hogy elnevetné, azért nem kis teljesítmény.
Le a kalappal az egész osztály előtt. (Azért a depiend fölött még nem tértem napirendre.)