2014. november 29., szombat

Kedves Kék Pulcsis Lány!

Nem vagyok biztos abban sem, hogy levelem eljut hozzád, de hiszek abban, hogy a körülöttünk lévő világban van valamiféle misztikus, számunkra láthatatlan és felfoghatatlan rendszer. Az emberek, tárgyak, zenék és filmek, mesebeli lények megtalálják egymást, amikor ez rendeltetett számukra. És elveszítik egymást, amikor eljön az ideje... Így hát összeszedem a gondolataimat és virtuális papírra vetem őket. Mert annyi minden van még, amit nem mondtam el neked...
Talán azzal kezdhetném, hogy miért nem használom ezúttal is a treemailt. Nos, a rövid magyarázat annyi, hogy már nem elérhető számomra. Messze került, sokminden mással együtt. Tudod, a Lila Pulcsis Lánnyal keresztül-kasul bebarangoltuk az Idétlen Szavak Országát. Jártunk az Üvegbálna gyomrában, ahol réges-régi, varázserejű tárgyakra bukkantunk. Hosszas vándorlással eljutottunk NyugatVég lélegzetelállítóan hatalmas és forgalmas fővárosába, ami néha furcsa színekben pompázik és egyes utcái félelmet keltőek, ám ha jól figyelünk, észrevesszük, hogy szinte egymást érik a csodák és itt is, mint mindenhol, megteremthetjük a magunk békés szigetét akár a nyüzsgő város szívében, tengernyi ember között.
Mégis, kalandozásaink során egyre inkább tudatosult bennem az eleinte csak kósza gondolatnak tűnő dolog: valami nincs rendben. Akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a Halott Falevelek Útján jártunk. Találtunk egy kerítést. Csak béta-tesztüzemben állították fel, de már maga az ötlet is képtelenségnek tűnt, hogy valaki elválassza egymástól az Idétlen Szavak Országának bizonyos részeit. Minél többet láttunk és tapasztaltunk, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy valóban nem erről van szó. Én vagyok az, akinek itt nincs többé helye. Valamiért, valaki miatt, kivet magából ez a csodálatos világ. Nem tartozom ide.
Amikor végül rádöbbentem erre, visszamentem az egyetlen olyan lényhez, aki 3D-ben tud utazni azok közül a különös kis ismerőseink közül, akikkel eddig találkoztunk: a Nyaklóhoz. A Sugárzó Vizek ezúttal nem álltak az utamba, mert olyan hideg idő köszöntött a vidékre, hogy jéggé dermedve várják a tavasz első napsugarait, amik majd felolvasztják őket. Még az örökké jókedvű Nyaklóba is majdnem belefagyott a tréfálkozó kedve, de szerencsére azért ő nem adja olyan könnyen a szóvicceit. Hosszasan beszélgettünk. Elmondta, hogy ő nem mehet el az Idétlen Szavak Országából, mert ide teremtették. De megígérte, hogy segít nekem. Számos vándor történetét hallgatta már meg és ismeri a kivezető utat ebből a világból. Nem messze tőle található a Csücsök, ahol sok elvágyódó, vagy menni kényszerülő fura lény fordul meg. Kizárólag a Csücsökben kapható híres melegszendvics az oka, amiért mindig maradnak. Ne mondd el senkinek, de szerintem használnak egy titkos hozzávalót. Gondolom, a sajtba keverik, mert az minden szendvicsen van. Sokat ültem ott velük és próbáltam megérteni őket. Egy idő után szinte be is fogadtak maguk közé. Sokszor hívnak, és várnak.
Amikor a Lila Pulcsis Lány megsérült az Állomás Labirintusban, és oda sem figyeltél, a világ pördült egyet. Elszakadt az utolsó fonál, ami még itt tartott: a remény, hogy ha hívunk és várunk, akkor számíthatunk rád. Egyedül voltam. Visszamentem a Csücsökbe és beszéltem a Nyaklóval is. Megtartotta az ígéretét, elmondta, hogy lehet elhagyni ezt a világot: forgószéllel. Csak találni kell egyet, de tudod, pont akkor, nekem keresnem sem kellett. A forgószél talált meg engem és én hátra sem nézve rohantam bele az ismeretlenbe. Hogy bánom-e? Kicsit igen. Ami különös, hogy nem sírtam. Pedig jobban ismersz, mint szinte akárki más, tudod, hogy képes vagyok könnyeket hullatni olyan apróságnak tűnő dolgoktól is, mint például ahogyan egy kórus tagjai a karnagy intésére egyszerre emelik fel a kottákat. De ezúttal nem sírtam. Engem is meglepett. Hogy hiányzik-e minden? Néha igen. Még nem tudom, hol tesz le a forgószél, félek is attól, ami rám vár, de egyúttal várom is, hogy elkezdődjön végre a kaland.
Köszönöm, hogy részese lehettem a világodnak. Köszönöm, hogy olyan dolgokat láthattam, ahová egyedül sohasem jutottam volna el. Köszönöm, hogy mindig arra biztattál, legyen bátorságom élni a lehetőségekkel. Köszönöm, hogy őszinte voltál velem, akkor is, ha tudtad, az igazság valamelyikünknek fájni fog. Bárhová is sodor az élet, mindig lesz helyed a szívemben. És ha úgy van megírva a csillagokban, találkozunk még. Viszlát egy másik életben.
Szeretlek,
Szürke Pulcsis Lány