2014. június 26., csütörtök

Féléves kontroll

A "hogy van a lába?" kérdésre válaszolva nagyon minimálisra csökkentett panaszos hangsúllyal mondom, hogy néha viszket, néha fáj egy kicsit, de azért stabilabb, ezekvannak, jajjmilesz.
A doki szokásosan hümmög.
Rábökök egy pontra a sípcsontom felső végén, hogy na ott piszok érzékeny ám.
Mire a doki közli, hogy ott bizony van benne egy kis csavar.

Történelmi pillanat, hogy fél év után végre kiérdemeltem ezt az információt. Nem mintha nem tudtam volna róla, de azért mégis más így szemtől szemben.
Gyorsan meg is beszéltük, mikor veszi ki a csavarokat.

2014. június 7., szombat

Most...

Most csak élem az életem, nem gondolok a múltra, nem béklyóznak meg a kötöttségek.
Most csak élem az életem, elhiszem, hogy nekem is lehet részem egy kis tündérmesében, hogy alakulhat egyszer minden jól is.
Most csak élem az életem, ezt a tünékeny illúziót, amiben nem vagyok egyedül, és nem foglalkozok vele, hogy jövő héten vége lesz. Ez a három nap az enyém. Szappanbuborék, de az enyém.

2014. június 3., kedd

Ahhoz, hogy nevelni tudd a gyereket...

Nyugdíj előtt álló kolléganővel beszélgettem az óvodai nevelésről. Mert az ő korosztályuk egy olyan színvonalat, pedagógiai tudatosságot és hozzáállást képvisel, amit egyrészt nagyon tisztelek, másrészt szeretnék minél jobban eltanulni.
A csupamosoly, mindig mókázó, az élet (és az óvodai élet) nehézségeit humorral kezelő kollégámat még sosem láttam ennyire komolynak, mint amikor a pedagógiai tapasztalatairól kérdeztem. Néhány alapvető gondolatot fogalmazott meg röviden, egyszerűen - a legfontosabbakat.
Kihangsúlyozta, mennyire fontos egy jó dajka a csoportban. Nélküle az óvónő csak félmunkát tud végezni... Az ő munkájukat, segítségüket nagyon meg kell becsülni.
Beszélt még a differenciált nevelésről, ami ugyanúgy jelen van egy azonos korosztályú csoportban, mint egy vegyesben. Mert négyéves és négyéves között is mekkora különbségek vannak... De az a fontos, hogy a gyerek önmagához képest tudjon előrelépni. Mindig egyet, de mindig előre. Így nevelünk.

"Ahhoz, hogy nevelni tudd a gyereket, nagyon kell ismerni. És ahhoz, hogy ismerd, nagyon kell szeretni."

2014. június 1., vasárnap

(Zöld) levél...


A Sárkány-színű (leánykakori nevén Fekete) tengeren innen, a Melegebb Mikroklímájú (leánykakori nevén Kálvin téri) villamosmegállón túl, a Szürreális Álmokkal Tarkított (leánykakori nevén Leányka) utcában szirénaszó próbálta háborítani a Csendet. Ám a Csend épp az Idétlen Szavak Országán – és önmagán – igyekezett uralkodni, de nem nagyon ment neki, pedig nem is kellett közben három sárkányt nevelnie. Így aztán, hiába volt éjszaka, semmi rendkívüli nem történt, mindössze egy szőke hajú lány fordult egyik oldaláról a másikra. Yvette, a szép nevű ciklon azonban épp ebben az utcában tombolt, nem is véletlenül. Kedves ismerőse lakott itt, megkereste hát az ablak melletti apró rést, besurrant rajta és ráköszönt a bicskára:
- Helló Kitty!
Az apró szerszám azonnal kinyitotta szemét ollóját és szomorúan állapította meg, hogy öribarijával még mindig két különböző fajhoz tartoznak. Pedig milyen sokat álmodoztak arról, hogy összenövesztik a tenyerüket és kéz a kézben fognak repülni, elvágva magukat a világ azon részétől, amivel a biológia emelt szinten foglalkozik! De minden hiába, hiszen egymás nyelvét sem értik. Kitty azonban nem fából faragta magát, főleg nem olyanból, ami ilyen kis problémától rögtön kétségbe esne. Jól emlékezett rá, hogy mindketten folyékonyan beszélnek csapul, ezért csepegéssel morzézta el a ciklonnak, mi minden történt vele, amióta nem találkoztak. Yvette-nek rengeteg mondanivalója volt, úgyhogy a környéken lakók azt hihették, ömlik az eső.
Távozóban a ciklon véletlenül beleborzolt az alvó lány alapesetben is kuszán kunkorodó szőke fürtjeibe, aki ettől rögtön furcsákat kezdett álmodni. Először is, nem otthon volt, hanem egy idegen városban, mégis ismerős embereknél. Miután ezen a paradox helyzeten túltette magát, elindult hazafelé, mert annyira fáradt volt, hogy elfelejtette, ez az ő esetében nem a legjobb ötlet. Mivel tartott attól, hogy alattomosan rásötétedik, futásnak eredt, majd megpróbált inkább egy autóval eljutni a célállomásra. Azonban az álom itt véget ért, mert a lány tudatalattija pontban 4:47-kor felébresztette őt.
Halk, de határozott kopogásra lett figyelmes. Időről időre egy fa ága csapódott a szoba ablakának. Hallgatta egy ideig, mire felébredt annyira, hogy eszébe jusson: nincsenek is olyan magas fák az utcájukban, amik felérhetnének az emeletükig…
- Kéne kávé – állapította meg, miközben kikecmergett az ágyból és résnyire nyitotta az ablakot, amin abban a pillanatban egy vékonyka ág röppent be és rögtön bele is gabalyodott a lány szőke hajába. Nagy nehezen kiszabadította és egy összetekert papírdarabot vett észre az ágacskához erősítve. Szokás szerint annyira remegett a keze, hogy alig tudta kibogozni az egyszerű kettőst.
- Háhh! – mondta végül elégedetten, ami egyrészt annak szólt, hogy már tudja a csomó nevét, harmadrészt pedig annak, hogy végre elbánt vele, és nem kellett Kitty segítségével csomó-gyilkosságot elkövetnie – pedig ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, bár lehet csak azért, mert az ablakban állt, és ez egy ilyen szemszög. A másrésztet kihagyta, de úgy döntött, nem foglalkozik vele, mert jobban érdekli a levél, amit kapott. Gyorsan visszament az ágyhoz, törökülésben leült rá és olvasni kezdett:
Kedves Kék Pulcsis Lány!
A Sárkányhajónk megsemmisült, bár a Lila Pulcsis Lány készített a maradványaiból egy körömlakkot és két medált, amit a nyakunkban hordhatunk. Az Idétlen Szavak Országában megismerkedtünk a Nyolcas Számú Nyámnyúllal, most pedig a Terpe-Szálláson vagyunk, igaz Nyakló nélkül, pedig ő hozott ide bennünket. Ötletem sem volt, hogyan küldhetnék neked levelet, hiszen az összes aprópénzemet odaadtam egy kedves ismeretlennek, hogy kiegyenlíthessen egy tartozást, errefelé pedig nincsen fenyőposta. Már majdnem utána indultam, hogy megkeressem és elmeséljem neki, hogy pedagógus vagyok, hátha akkor visszaadja a pénzem, amikor rátaláltam a treemailre. Ugyan eredetileg ez egy dísznövény csomagküldő szolgálat, de elég szerencsétlenül nézhettem ki, mert belementek, hogy üzenjek neked. Csak annyit kértek, hogy ne bodzával, mert az hamis, válasszam inkább a tiszafát vagy a magyalt. De ha felismerem, üzenhetek lepényfával és ostorfával is. Végül ez utóbbi mellett döntöttem, mert a termése kiválóan tud gurulni, így ha nem lenne sima útja, akkor is elér a címzetthez.
Kérlek, amilyen hamar csak tudsz, gyere utánunk! Az Idétlen Szavak Országában használd a „nyers banán” jelszót, nehogy felháborítsd a Csendet, de a legjobb, ha nem is állsz szóba senki Valószerűtlennel, vagy Valószínűtlennel. És óvakodj a sugárzó vizektől! Vigyázz magadra!
Szeretettel: Szürke Pulcsis Lány

Barátok

Döntést hoztam. A sok logikázás, érvelés után egyszercsak érzelmi alapon. Megint. (Megint.)
Kaptam miatta hideget-meleget egyaránt, amit még megértek, csak az igazságtalanság fáj. Milyen könnyen mondunk ítéletet akkor is, ha nem ismerjük a teljes képet... Na mindegy, igazából túlélem.
Ami kicsit megijeszt, hogy ezzel egészen új körülmények közé helyeztem egy barátságot, amit nagyon nem szeretnék veszélybe sodorni, szóval most úgy érzem, tojáshéjon lépkedek. És ennek nem örülök.

Az igazi barátok véleményt mondanak, tanácsot adnak, de ha mégis rosszul döntesz, akkor is melletted állnak...