2014. január 26., vasárnap

"Rózsicsökkentés"

Amikor decemberben az egyik középiskolás ismerősöm elmondta, hogy három társával tüntetést szerveznek, egyáltalán nem értettem együtt vele. Az utcán vonulva, jelszavakat skandálva, plakátokat lobogtatva nem lehet beszélgetést kezdeményezni, hiába hívják meg az oktatásért felelős, közismert vezetőket. Nem fognak eljönni, nem fognak kiállni megvitatni a döntéseiket több száz ember elé, akik azért gyűltek össze, mert kifogásolják az intézkedéseiket. Nem is jöttek. De ez nem a szervezőkön múlt.
Heteken keresztül láttam, mennyi időt, energiát fektettek bele ebbe a demonstrációba. Láttam a karikás szemüket, amikor hajnalban keltek, mert 0. órára kellett menniük (ezt teszi az óraszámnövekedés), délután megbeszélést tartottak, vagy szórólapoztak, plakátoltak, flashmoboztak, utána éjszakába nyúlóan tanultak, mert másnap biosz tz.
Láttam, ahogy folyamatosan újabb és újabb emberek, szervezetek, támogatók vagy ellenzők keresik meg őket, láttam, ahogy kitartanak az elképzeléseik mellett és makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy függetlenek minden politikai párttól és egyéb szervezettől. "A síszünet első napjának reggelén arra ébredtem, hogy a pedagógusok bigyóbigyó szervezetétől hívnak telefonon... alig volt hangom. Kérdezték, hogy rosszkor hívnak-e, de azt mondtam ááá, nem, csak kicsit be vagyok rekedve."
Láttam, ahogy egyre több megoldandó problémával kerülnek szembe, de nem hátrálnak meg. Ahol nincs színpad, oda szereznek platóskocsit. A hideg ellen forró teát. Fáklyákat, láthatósági mellényeket, aggregátort, spárgát és még ezer apró (vagy kevésbé apró) kelléket. Pénzt. És ami talán még ennél is fontosabb: bizalmat. Interjúkat adtak, nyilvános rendezvényeken jelentek meg, még Hoffmann Rózsához is elmentek, hogy felköszöntsék a születésnapján és személyesen hívják meg a demonstrációra (de nem találták a munkahelyén...). Meggyőzték az embereket, hogy amit ők szeretnének, az egy békés folyamat, ami nyilvános véleménynyilvánítást, kommunikációt és problémamegoldást eredményez.

"Követeljük, hogy:
1) Legyen valódi és nyilvános szakmai konzultáció!

2) Csak előre kidolgozott, megalapozott reformok léphessenek életbe!
3) Ne erőszakoljanak a diákokra a társadalom csak egy része által elfogadható gondolkodásmódot!
4) Vissza a forrásokat az oktatásba!
5) Biztosítsák a szólás- és véleményszabadságon alapuló közoktatást!
6) Legyen tanszabadság!
Továbbá követeljük a közalkalmazottak és a közszolgálati dolgozók bér és munkakörülményeinek radikális javítását!"

Meggyőztek engem is. Így esett, hogy szombaton délután fogtam egy merőkanalat, egy fém bögrét, csokit, dupla réteg kesztyűt, és nem csak tüntetni mentem, hanem segíteni nekik, ha csak a teaosztásban is. Na és persze azért is, hogy senki ne mondhassa rólam, hogy félelemből maradtam otthon. Mert nem félek (max. a csontig hatoló hidegtől), de csak akkor megyek, ha egyetértek a célokkal. Most egyetértek. Ami a középiskolákban jelen van, az megvan nálunk is. A felszerelések hiánya (pl. fénymásolópapír, könyvek, ceruzák), a megalapozatlan reformok (az a rengeteg tesi, tornaterem nélkül... és hová tesszük majd a rengeteg érkező háromévest?), az információk hiánya ill. ellentmondásai (most komolyan januárban kell megtudnia egy végzősnek, hogy nem lesz nyomtatott felvételi tájékoztató? De mi sem állunk jobban a pedagógus-portfóliókkal... egyik héten kell, aztán nem, aztán megint, de nem mindenkinek).
Minden elismerésem ezé a négy középiskolásé, akik kitartással, lelkesedéssel, bátorsággal, rengeteg munkával összehoztak egy békés, jó hangulatú tüntetést és ráébresztették a résztvevőket arra, hogy hallatniuk kell a hangjukat és ki kell állniuk az oktatásért.
"Mert a problémák nem oldódnak meg maguktól."

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése