2014. január 15., szerda

Egy nap Középföldén

... és miközben vártam, egy nazgul odalépett mellém, hogy rábeszéljen, fonassam be én is a hajam a mellettünk serénykedő tündével.
- Nagyon szépen fon, az én hajamat is ő fonta be.
- Csak egy a baj, hogy nem látszik a csuklyától.
- De amikor leveszem, látszik.
- És mikor veszed le?
- Hrrrrr...
Nem kételkedtem benne, hogy a félelmetesnek látszó, ám alapvetően barátságos hangú nazgul igazat mond, de azért jót mosolyogtam, amikor találtam egy fotót róla:

Ilyen és ehhez hasonló élmények értek a Magyar Tolkien Társaság által megrendezett Tolkien-napon, amelynek idén az Uránia Filmszínház adott otthont. Az épületet bebarangolva minden teremben, minden folyosón más-más hangulat fogadott, Középfölde világának szegletei elevenedtek meg. A tünde-hajfonás mellett volt itt vásár, társas- és szerepjátékok, fogadó (olyan kuriózumokkal az étlapon, mint pl. Capkodó Halackász Szendvic és Kókuszos Magányos Hegy), hobbit játszótér gyermekjátékokkal, mesemondás, filmvetítések, emléklap írás törp vagy tünde betűkkel, előadások komoly és kevésbé komoly témákról komoly és kevésbé komoly előadók tolmácsolásában, fegyverkiállítás, állomásos mászkálós játék "Oda-vissza" címmel (idén ezt kihagytam, de jövőre biztosan benevezek rá), tünde címerrajzolás, figurafestés, képző- és iparművészeti kiállítás és még rengeteg meglepetés.




Miközben végigjártuk a programokat, lépten-nyomon tündékkel, orkokkal, hobbitokkal és Középfölde más népeinek képviselőivel találkozunk össze. Váltottam pár szót azokkal, akiket ismerek, kérdezték hogy vagyok, vagy meglepődve lelkesedtek ("Te tudsz járni! Te tudsz járni!"). Hangulatos apróságokból nem volt hiány, pl. az egyik ismerős srác, aki a mankóimra való tekintettel felajánlotta, hogy a zegzugos épületben megkeresi nekünk az egyik érdekesnek ígérkező előadás jól elrejtett helyszínét, majd visszajön, e szavakkal indult a lépcsők felé: "Jöttömre öt nap múlva számítsatok..." (a történelmi hűség kedvéért megjegyzem, hogy nem vártunk rá annyit). Azonban a kedvencem a fegyverek és használati tárgyak asztala elé kihúzott fekete szalag volt, amelyen az "Itt úgyse jössz át!" mondatot olvashattuk fehér betűs kézírással. Ezek az egyszerű, de találó kis utalások a látványos, hihetetlenül kidolgozott, élethű kiállítással és díszítéssel együtt tökéletes terepet biztosítottak ahhoz, hogy a kedves, segítőkész, mosolygós szervezők és jelmezesek között egy időre Középföldén érezhessük magunkat.



Végül, de nem utolsósorban következett a Művészeti Pályázat díjátadója, ami személy szerint engem a legjobban érdekelt idén, hiszen kiállításra bejutni vagy helyezést elérni igazán nagy dolog. Persze nem is én lennék, ha lányos zavaromban nem ejtettem volna le a kezembe adott nyeremények közül az egyetlen olyat, ami törékeny (és persze nem tört össze). De hát ez történik, ha az esélytelenek nyugalmával áll hozzá az ember (úgysem az a címe, ami meg volt adva) és nem veszi komolyan a fenyegetésnek is lazán beillő figyelmeztetéseket egy esős-hideg estén a villamoson vacogva ("Ha beküldöd, készülj fel rá, hogy én adom át a kategória díját, és ha nyersz, kezet fogok veled, sőt puszit is adok!"). Azt hiszem, ez jellemző rám.


Jó lett volna még több beszélgetést meghallgatni (pl. Szirmai Gergőn kívül érdekelt még a Tolkien-illusztrátor Ted Nasmith és a Hobbit 2 szinkronszínészei is), maradni az esti színpadi előadásokra, de ez az év most így alakult. Jövőre pedig talán már én is hajat fonok...

képek forrása: facebook

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése