2014. december 26., péntek

Életem karácsonyfája

Így nem is tűnik olyan különlegesnek. De közelebbről megnézve...

A legrégebbi díszeket még gimnazista koromban kaptam ajándékba.

Azóta gyűjtöm, gondosan őrzöm a díszeket, amiket kapok barátoktól, ismerősöktől...

... gyerekektől, szülőktől, kollégáktól egy-egy ajándék mellé...

... esetleg egyenesen a bécsi adventi vásárból...

... vagy otthoni saját készítésűt...

... egy ismeretlen kislánytól is, akinek a szülei stopposként vettek fel a két ünnep közti baráti látogatások alkalmával...

... vagy gyerekekkel együtt készítettük...

... van olyan is, ami egyszerűen ajándékkísérő volt...

... vagy kedves figyelmesség egy-egy munkahelyi karácsonyi vacsora terítéke mellett.

Tematikus az én fám is. Emlékekkel és karácsonyi szeretettel díszítettem.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

2014. december 1., hétfő

Némó, ahogy még nem láttad

Mi történik egy cuki gyerekmesével, ha egy rakás kreatív gimnazista elhatározza, hogy színpadra viszi? Lesz belőle egy végletekig kidolgozott karaktereket felvonultató pszichodráma, ahol fekete lufik jelképezik a buborékokat, Protkótól, a (majdnem)vegetáriánus cápától tényleg félni lehet, Búb feláldozza önmagát Némó megmeneküléséért és ebbe a többiek belerokkannak, és amikor a kis Némó küszködik a csőben, az ember önkéntelenül szorítja a szék szélét, annyira drukkol neki, hogy sikerüljön végigjutnia...
Persze voltak benne kedves és vicces jelenetek is szép számmal. A hippi teknősök a színes buszukkal rögtön belopták magukat az ember szívébe, ugyanígy Senilla is, aki az egész előadás legfőbb humorforrása. Továbbá profin beszélget a bálnákkal. De tényleg. Még úgy is, hogy nem válaszolnak. De egy díszteremnyi sírvaröhögő ember előtt tájszólásban bálnául kommunikálni anélkül, hogy elnevetné, azért nem kis teljesítmény.
Le a kalappal az egész osztály előtt. (Azért a depiend fölött még nem tértem napirendre.)

2014. november 29., szombat

Kedves Kék Pulcsis Lány!

Nem vagyok biztos abban sem, hogy levelem eljut hozzád, de hiszek abban, hogy a körülöttünk lévő világban van valamiféle misztikus, számunkra láthatatlan és felfoghatatlan rendszer. Az emberek, tárgyak, zenék és filmek, mesebeli lények megtalálják egymást, amikor ez rendeltetett számukra. És elveszítik egymást, amikor eljön az ideje... Így hát összeszedem a gondolataimat és virtuális papírra vetem őket. Mert annyi minden van még, amit nem mondtam el neked...
Talán azzal kezdhetném, hogy miért nem használom ezúttal is a treemailt. Nos, a rövid magyarázat annyi, hogy már nem elérhető számomra. Messze került, sokminden mással együtt. Tudod, a Lila Pulcsis Lánnyal keresztül-kasul bebarangoltuk az Idétlen Szavak Országát. Jártunk az Üvegbálna gyomrában, ahol réges-régi, varázserejű tárgyakra bukkantunk. Hosszas vándorlással eljutottunk NyugatVég lélegzetelállítóan hatalmas és forgalmas fővárosába, ami néha furcsa színekben pompázik és egyes utcái félelmet keltőek, ám ha jól figyelünk, észrevesszük, hogy szinte egymást érik a csodák és itt is, mint mindenhol, megteremthetjük a magunk békés szigetét akár a nyüzsgő város szívében, tengernyi ember között.
Mégis, kalandozásaink során egyre inkább tudatosult bennem az eleinte csak kósza gondolatnak tűnő dolog: valami nincs rendben. Akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a Halott Falevelek Útján jártunk. Találtunk egy kerítést. Csak béta-tesztüzemben állították fel, de már maga az ötlet is képtelenségnek tűnt, hogy valaki elválassza egymástól az Idétlen Szavak Országának bizonyos részeit. Minél többet láttunk és tapasztaltunk, annál nyilvánvalóbbá vált, hogy valóban nem erről van szó. Én vagyok az, akinek itt nincs többé helye. Valamiért, valaki miatt, kivet magából ez a csodálatos világ. Nem tartozom ide.
Amikor végül rádöbbentem erre, visszamentem az egyetlen olyan lényhez, aki 3D-ben tud utazni azok közül a különös kis ismerőseink közül, akikkel eddig találkoztunk: a Nyaklóhoz. A Sugárzó Vizek ezúttal nem álltak az utamba, mert olyan hideg idő köszöntött a vidékre, hogy jéggé dermedve várják a tavasz első napsugarait, amik majd felolvasztják őket. Még az örökké jókedvű Nyaklóba is majdnem belefagyott a tréfálkozó kedve, de szerencsére azért ő nem adja olyan könnyen a szóvicceit. Hosszasan beszélgettünk. Elmondta, hogy ő nem mehet el az Idétlen Szavak Országából, mert ide teremtették. De megígérte, hogy segít nekem. Számos vándor történetét hallgatta már meg és ismeri a kivezető utat ebből a világból. Nem messze tőle található a Csücsök, ahol sok elvágyódó, vagy menni kényszerülő fura lény fordul meg. Kizárólag a Csücsökben kapható híres melegszendvics az oka, amiért mindig maradnak. Ne mondd el senkinek, de szerintem használnak egy titkos hozzávalót. Gondolom, a sajtba keverik, mert az minden szendvicsen van. Sokat ültem ott velük és próbáltam megérteni őket. Egy idő után szinte be is fogadtak maguk közé. Sokszor hívnak, és várnak.
Amikor a Lila Pulcsis Lány megsérült az Állomás Labirintusban, és oda sem figyeltél, a világ pördült egyet. Elszakadt az utolsó fonál, ami még itt tartott: a remény, hogy ha hívunk és várunk, akkor számíthatunk rád. Egyedül voltam. Visszamentem a Csücsökbe és beszéltem a Nyaklóval is. Megtartotta az ígéretét, elmondta, hogy lehet elhagyni ezt a világot: forgószéllel. Csak találni kell egyet, de tudod, pont akkor, nekem keresnem sem kellett. A forgószél talált meg engem és én hátra sem nézve rohantam bele az ismeretlenbe. Hogy bánom-e? Kicsit igen. Ami különös, hogy nem sírtam. Pedig jobban ismersz, mint szinte akárki más, tudod, hogy képes vagyok könnyeket hullatni olyan apróságnak tűnő dolgoktól is, mint például ahogyan egy kórus tagjai a karnagy intésére egyszerre emelik fel a kottákat. De ezúttal nem sírtam. Engem is meglepett. Hogy hiányzik-e minden? Néha igen. Még nem tudom, hol tesz le a forgószél, félek is attól, ami rám vár, de egyúttal várom is, hogy elkezdődjön végre a kaland.
Köszönöm, hogy részese lehettem a világodnak. Köszönöm, hogy olyan dolgokat láthattam, ahová egyedül sohasem jutottam volna el. Köszönöm, hogy mindig arra biztattál, legyen bátorságom élni a lehetőségekkel. Köszönöm, hogy őszinte voltál velem, akkor is, ha tudtad, az igazság valamelyikünknek fájni fog. Bárhová is sodor az élet, mindig lesz helyed a szívemben. És ha úgy van megírva a csillagokban, találkozunk még. Viszlát egy másik életben.
Szeretlek,
Szürke Pulcsis Lány

2014. szeptember 23., kedd

Kéktúra 13. - Sziklák és tölgyfák

Hűvösvölgy (Gyermekvasút) - Zsíros-hegy - Piliscsaba (vasútállomás)

Hűvösvölgyből ezúttal Máriaremete vezetett az út, át egy kis erdőn, a Nagyrét mellett - mindkettő valószínűleg a közelben lakók kedvelt sétacélpontja.
Vasárnap volt, Máriaremetén a templom előtt épp szabadtéri misét tartottak.



Ezután a turistaút bekanyarodott az erdőbe és végigvezetett a Remete-szurdokon, ami gyönyörű, igaz a patakmederben kanyargó ösvények az én nagy kedvenceim, szóval némileg elfogult vagyok...



Egy jobbkanyar után kis hegymászás várt, keskeny köves ösvényen felfelé, de megérte a fáradtságot, és utána már sima út vitt Nagykovácsiig, gyönyörű, ágas-bogas, misztikus tölgyfákkal, amik olyan hangulatot varázsoltak, mintha bármelyik pillanatban felbukkanna az ágaik között egy kedves kis manó, vagy tündér.






A Zsíros-hegyen és a Nagy-szénáson is jó sok idő kellett hozzá, hogy kigyönyörködjem magam a szép kilátásban.






Innen már csak lefelé vezetett az út, egészen Piliscsabáig. Útközben a Bükkös-kutat nem találtam meg, cserébe láthattam egy határkövet, ami a környező települések erdei határát jelöli. A Kőris-völgyön végighaladva szaporáztam lépteimet, mert lent meglehetősen hideg volt a meleg nyári nap ellenére is. Viszont a csendes menetelésnek meglett az eredménye: egészen közel értem néhány őzhöz, mire megriadtak és elfutottak. Az Erzsébet-kút a völgy végén tényleg kút formájúra van kiépítve, igaz vizet innen sem sikerült tölteni. Piliscsaba határában pedig az első Kéktúrás kerítésmászást is kipipálhattam.



Piliscsabán volt egy kis para, mert a vasútállomás épületét felújítják és két konténerben üzemel az egész, de nagyon kedves volt a vasutas és rögtön a kezembe is adta a pecsétet a legközelebbi kis asztalkáról, szóval fel voltak készülve a turistákra is.

2014. szeptember 21., vasárnap

Kéktúra 14. - Moha és gombák

Előzmény: Rengeteget túráztam már Magyarországon, sokszor Kéktúra útvonalon, és már jó néhány éve fontolgatom, hogy jó lenne végigjárni az egészet és a pecséteket is összegyűjteni. A kezdő lökést az adta meg, hogy beszéltem a barátnőmmel, aki ugyanebben gondolkodott, azonban szintén akadnak hátráltató körülmények az életében (nekem ugye ott a két térdem, egyik rosszabb mint a másik, műtve is volt). Úgyhogy másnap megvettem a pecsétgyűjtő füzetet mindkettőnknek és a következő szabadnapomon bele is vágtam a tervem megvalósításába.

Bécsi út 18. sz. busz áll. - Rozália téglagyár - Virágos-nyereg - Hármashatár-hegy - Hűvösvölgy (Gyermekvasút)

Az első meglepetés akkor ért, amikor a buszról leszállva, a kezdők lelkesedésével baktattam első pecsételő helyem, a téglagyár felé. Vasúti átjárót jelzett a térkép, közeledve egy tábla fogadott: "Az átjáró biztosítása megváltozott." Konkrétan a síneknek hűlt helyét találtam - olyannyira megváltozott a vasúti átjáró, hogy meg is szűnt.
Azon, hogy a legeslegelső pecsétet hosszas szemrevételezés után sikerült fejjel lefelé belenyomnom a füzetbe, már meg sem lepődtem... jellemző.

Kéktúrám első szakasza egy erdőn át vezetett, volt benne egy kis kaptató, de alapvetően nem volt vészes. Az előző napok esőzése után az egész erdő tele volt gombákkal. Rengeteggel. Kicsikkel és nagyokkal, élénk színűekkel és sima barnákkal. Mindenhol.














Láttam egy elhagyott, talpatlan cipőt, ami olyan régóta van az erdőben, hogy már egészen benőtte a moha.






A Virágos-nyereg egy csodaszép rét, tényleg tele van virággal - és tényleg van ott egy büfé. No meg pecsételő-hely.




Innen már egészen közel van a Hármashatár-hegy, aminek környékén számos kilátóhelyről lehet szétnézni. Van egy emléktábla is és néhány építmény, amik leginkább ufó-leszállópályára emlékeztetnek.





Továbbhaladva a jelzés levisz egészen a 65-ös busz végállomásáig, innen pedig egy igazi családi kirándulást is lehet tervezni, az út kisgyerekekkel, sőt babakocsival is könnyen járható. Első látnivaló az Árpád-kilátó:


Az Oroszlán-szikla tényleg úgy néz ki, mintha egy hím oroszlán ülne az út szélén:

A hatalmas rét pedig változatos programlehetőségeket kínál, a piknikezéstől a kocogásig. 





A réttől már csak lefelé kellett menni Hűvösvölgyig, ahol a gyermekvasutasoktól kaptam aznapi utolsó pecsétemet.