2013. december 31., kedd

Boldog új évet!


Meteorzápor

dec. 22. este

- ááá (:
  én ezt 24-ére tartogatom egy bizonyos olvasmány mellé (;
- ohh
  hát nekem sokmindenre asszem nem lesz alkalmam 24-én
  de van fülhallgatóm (:
- jéééjj (:
  hát, engem nem érdekel ha 24-én kitör a világvége, akkor is rászánom azt az időt az olvasásra
- xdddd
  az szép lenne
  meteorok, árvíz, forgószél - Pic meg olvas
- hehe
- de amúgy tudod mit fogok olvasni, ugye? (:
  (hehe, ez Claires)
- fuhh ez tényleg Claire-es (: de am igen, rájöttem
  (vagy ha nem, akkor nagyon egó vagyok xd)
- höhö, helyes (:
  kb az egyetlen olyan dolog jelenleg amitől tényleg kicsit karácsonyi hangulatban érzem magam
  (meg a Rolling Turtle xd)
- xd

dec. 23. este
- nagyon haragudni fogtok, ha elmegyek karácsonyi ajándékokat kivinni apuékkal?
- nem
- jó de nyilván nélkülem is megoldható lenne
- dehogyis (:
  nélküled elmaradna a meteorzápor
- az igaz xd
- úúú tényleg, holnapra bevonok egy esernyőt alufóliával, a meteorok ellen...
- az jó a meteorokra?
- a tieidre jó lesz sztem
- most lealacsonyítottad a meteorjaimat?
- nem, felmagasztaltam az esernyőmet (vagymi)
- lol
- mostmér
- semmi, ez tetszett
- ez egy _nagyon_ ütős ernyő
- pff (:
  na jó, akkor én el (: és bocsi
  és jó éjt

dec. 24. délelőtt
- Nah, befejeztem (:
  Most legaláb van mentségem ha elírom a dolgokat... (homályos látás)
- (:
  akkor vége a meteorzápornak? (:
- Észre se vettem, basszus xd
  Lemaradtam róla ):
  Nah, ez van (:
  Viszont most megyek (: szép du-t, estét és boldog karácsonyt nektek!

dec. 24. este
- itt
  (bár gondolom karácsonyoztok)
- Hogy mit? Karácsony? Az miiii?
  (:
- az a meteoresős cucc
  ami ellen beborítottam az esernyőmet alufóliával
- Jajaaaa, arra nem figyeltem... /:
- (:


2013. december 29., vasárnap

Olvasmánylista 2013

Idén valahogy sokat olvastam. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy sikerült szert tennem egy e-book olvasóra. No meg az is, hogy rengeteg jó könyv, érdekes téma, megkapó történet jött velem szembe, a neten vagy könyvesboltban - mindegy volt, hol láttam, mert ha már úgyis utazok napi 2x30 percet, miért ne olvasnék napi 2x30 percet? (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez az idő rendszeresen a felére csökken, ugyanis az egyik 30 percet majdnem mindig végigalszom. Viszont gyorsan olvasok.) Szóval gondoltam, összegyűjtöm, miken rágtam át magam, egyrészt hogy később vissza tudjam nézni, másrészt hátha valaki kedvet kap valamelyikhez. Megéri.

Cecelia Ahern: P.S. I love you
Az írónő a Talált tárgyak országával lopta be magát a szívembe, az a történet örök szerelem lett. Érdekelni kezdett a többi regénye is, és mivel ez a legismertebb, ehhez volt a legkönnyebb hozzájutni. Nagyon bírtam a humorát! Bár a történet alapvetően szomorú, végig beárnyékolja a férj halálának tragédiája, mégis lehetett hangosan kacagni a poénokon, az abszurd fordulatokon. Amit még külön kiemelnék, az a kedvenc fejezetem: az egyetlen a könyvben, ami nem a főhősnő szemszögéből mutatja be a történteket, hanem az utazásszervező iroda alkalmazottjáéból. Csodálatos, megható. A filmet meg egyszerűen ki nem állhattam utána. (Előtte se.)

George R. R. Martin: Tűz és Jég dala 1-5. kötet
Igen, elkapott engem is a trónokharca-láz, végig is olvastam az összes eddig megjelent részt, berántott a világ, megfogtak a karakterek, a szimbólumok,  a titkok, az összefüggések, a hangulat, az egész. Tetszik, hogy bár egy varázslattal és misztikummal átszőtt univerzum, mégsem a mágia az egész cselekmény mozgatórugója, hanem a szereplők személyes döntései. A varázslat ezeket a döntéseket erősíti, támogatja vagy épp gátolja. Persze a sárkányok mindent visznek. És bár a kötetek előrehaladtával némileg "rétestésztássá" vált a stílus, a következő rész nagyonis várós.

Cecelia Ahern: Time of my Life
A komoly-komor harcos-drámás fantasy után kellett valami könnyedebb, és sikerült megtalálnom. Maga a történet itt is komolyabb vonalat üt meg (hogyan változik meg az életed, ha felhagysz az immár lényed részévé vált hazugságokkal, apró - vagy kevésbé apró - ferdítésekkel és mindenkinek igazat mondasz), de nem lehet nem szeretni azokat a remek mellékszereplőket és kiegészítő ötleteket, amik teljessé teszik a könyvben megalkotott világot. Gondolok itt pl. Panra, a hermafrodita macskára, a megkerülhetetlen kanapéra vagy a kreatív feliratú kávésbögrére.

Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú
Régi tartozás volt, hogy elolvassam ezt a kedves-fantasztikus-romantikus mesét. Csalódást nem okozott, de nem is lett nagy kedvenc. Szerettem benne, hogy meg tudott lepni, szerettem a Bika történetszálának leírását, a szürreális képeket. Bár most kiadták újra, nálam a régi fordítás a nyerő.

E. L. James: A szürke 50 árnyalata
Nem utazok metróval, így aztán halvány szürke lila (ez se sokkal jobb szín, de legalább passzol a sztorihoz) gőzöm sem volt róla, hogy mire a nagy felhajtás az árnyalatok körül. Teljes tudatlanságban azt hittem, hogy egyazon író három, egymástól független regényéről van szó, amíg egyszer egy könyvesboltban ajándékkeresés közben bele nem lapoztam egybe, és teljesen megdöbbentem. Persze ezek után megszereztem, de nem mondhatom, hogy elolvastam. Csak átfutottam (a forró részeket, nyilván), de nem tetszett. Nem maga a történet (mondjuk az alapból nincs sok), hanem a stílus az, ami nekem nem jött be. Viszont most már legalább értem, miért került be a köztudatba. Akadt azonban egy momentum, ami mellett nem mehetek el szó nélkül: azóta is könnyesre röhögöm magam, ha eszembe jut, hogy a főszereplő csaj képes volt másik időzónában elkezdeni szedni a szigorúan időpontra beállított fogamzásgátlóját. Nagyon illett a karakterhez (:

Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane
Az első, de ezer százalék, hogy nem az utolsó Gaiman-könyvem. Fordulatos, izgalmas, ráérősen kibontakozó történet, hétköznapi természetességgel megjelenő misztikum, elgondolkodtató befejezés. Az író abszolút hitelesen hozza a gyerek szemszögét. Mindezekhez hozzá jönnek még az annyira személyes hangvételű leírások a mindennapok családi életéről, a háziállatokról, a közös étkezésekről, a barátságról, hogy összeszorul az ember szíve és ellenállhatatlan vágyat érez, hogy belemerüljön a könyv világába és részese lehessen annak a békének, amiről olvas.

Kathy Reichs: Fatal Voyage
Egyszer elkezdtem, aztán abbahagytam. Aztán úgy gondoltam, ideje befejezni, úgyhogy nekiveselkedtem még egyszer... Tetszett az eleje, amíg a repülőgép-szerencsétlenség volt a középpontban, de aztán másfelé kanyarodott a sztori, túl bonyolult lett, túl sok nevet kellett volna megjegyezni. És mindennek tetejébe nem tetszett a magánéleti szál alakulása. Még az a szerencse, hogy tudtam, a következő regényben majd biztosan máshogy alakul a dolog. A kutya volt a kedvencem. És a paráztatós hangulat. És persze a tudat, hogy a végén minden jóra fordul.

Lakatos István: Lencsilány
Ezt muszáj volt (: Lenyűgöző képi világ, hihetetlenül sötét és depresszív történet. Iszonyúan stílusos kis könyv.

Peter S. Beagle: Tamsin története
Bevallom Az utolsó egyszarvú után némi fenntartással ugrottam neki Beagle másik művének, de igazi kincsre találtam! Nem is emlékszem, mikor fordult elő utoljára, hogy egy könyv meghatott, de ezt a történetet többször is megkönnyeztem. "Így lett Julian a kisöcsém." Kedvenc. Képes voltam újra és újra elolvasni a leírásait, annyira át tudta adni a hangulatot, amikor pl. Jenny zongorázik, vagy ahogyan megérkeznek az Uradalomhoz és feltűnik a sötét ablakú szoba. Szerettem, ahogyan ábrázolta a kísértetek világát, a kelta mitológia megjelenése pedig egyenesen varázslatos, és teljesen elhiszem, hogy találkozhatok a pukkával, a bakficcal, hallhatom a Vad Hajszát vagy megleshetem a tölgymanókat. Mert annyira természetesen vannak jelen a mindennapokban, hogy szinte hinni sem kell bennük, csak jól kinyitni a szemünket-fülünket, hogy észrevegyük a csodát...

2013. december 28., szombat

Gyűlölök és szeretek

Sok-sok próba, mindenkihez két név megtanulása (kivéve Cinniát), kotta összetűzések és szétszedések, kórusvezetővel való összerázódás ("Szimbiózisban vagyok a kórussal." - "Pff..." - "Veled alakult ki először!" - "Utoljára!..."), a rejtélyes-misztikus, leírhatatlan Cognac Színű Harisnya beszerzése után egyszercsak azon kaptam magam, hogy egy koncertre éneklünk be.

by Bari

Néha elgondolkodom azon, kell-e ez nekem. De kell. Kell a sok nevetés a Renitens Pedagógus Szekcióval (kivéve Cinniát, aki nem pedagógus). Kellenek a szürreális pillanatok, amikor pl. pászka helyett Kinder Buenót ad ki a vicces kedvében lévő automata; amikor átszabott cipősdobozban szállított citromtortát eszünk; amikor van értelme még annak a mondatnak is, hogy "a füled beleakadt a hajamba"; amikor virágos bögrében kapom az ásványvizet; amikor azon agyalok, hogyan kérdezzem meg a random felbukkanó emberkétől, hogy ő énekelte-e előző este az István, a király címszerepét; amikor kiderülnek még olyan személyes információk is, hogy minden szopránnak cseresznye volt a jele az óvodában (kivéve természetesen Cinniát). Kell akkor is, amikor munka után, fáradtan álljuk végig a próbát (kivéve Cinniát). Kell még akkor is, amikor téli hidegben vacogunk a helyszín előtt, mert a portás elnézte az időpontot, este 7 helyett reggel 7-re jött be, és már sehol sincs. De legalább rögtönzött mini-koncertet prezentálhatunk a lépcsőn, végigénekelve az egész repertoárt, vagyis majdnem az egészet, mert a szigorúan eltitkolt-műsorbansemfelsorolt-letagadott Esti dalt el sem dúdoltuk (kivéve nyilván... khm...). És az Átok-dal is akkor a legjobb csak akkor lesz jó, amikor spontán énekeljük.

2013. december 25., szerda

Az utolsó utáni percekben...

Nem is írtam az óvodai adventi vásárról. Pedig készültünk ám a gyerekekkel. Csak egyszerűen nem volt időm lefényképezni semmit.
Viszont ma reggel eszembe jutott, hogy ha valahol úgy adódik, hogy hirtelen elő kellene varázsolni még egy apró ajándékot, akkor ezek pillanatok alatt elkészíthetők.
Először fogtunk egy bébiételes üveget, a gyerekek bekenték folyékony ragasztóval, megforgatták kristálycukorban, én meg kötöttem egy szép szalagot az üveg szájára. Tettünk bele egy teamécsest, kipróbáltuk, és bizony csodaszép látványt nyújt, ahogyan a pici kristályok szórják a fényt.
Másodszor fenyőtobozokat gyűjtöttünk, és miután a szoba melegében szépen kinyíltak, nagyobbfajta gyöngyöket ragasztottak a gyerekek a pikkelyek végére. Egy akasztóval bárhová feltehető, egyszerű volt, de mutatós lett, még az önmagukban nem is annyira szép maradék műanyag gyöngyökkel is.
Végül só-liszt gyurmából szaggattunk ki csillagokat (na jó, ez igényel némi előkészítést, mert ugye a gyurmának száradni kell), lefestették fehérre és megszórtuk csillámporral.
Ennyire jutott időm ebben az évben... de már vannak terveim, miket készítünk jövőre.

Ajándék

Azt hiszem, az a legszebb az idei karácsonyomban, hogy mivel két napja kiszedték a varrataimat, pont ma vehetem le a kötést. És végre rendesen is megfürödhetek (:

2013. december 24., kedd

*500*


"Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája."
Paulo Coelho

2013. december 18., szerda

Életemben először örülök a hurkáimnak

Ugyanis így a trombózis elleni injekció, amit minden este be kell adnom magamnak, egyáltalán nem fáj. Ami most épp jól jön, tekintetbe véve a tűfóbiámat.

2013. december 15., vasárnap

Pillanatképek az ortopédiáról

Mindössze két és fél napot töltöttem a kórházban, de ennyi idő alatt hihetetlenül bele lehet szokni az ottani életbe, kiismerni a szokásokat és érzékelni a belső poénokat.
Első körben azt tanultam meg, hogy mindig, mindenre figyelni kell. Ugyanis ketten értünk be egyszerre, mindketten aznapi első műtöttek voltunk, és amíg a nővér előkészítette a szobatársamat, engem egy tanuló lány kérdezett ki (ilyen általános infókról, hogy van-e gyógyszerérzékenységem, stb.). Ezután kaptam két gyógyszert azzal, hogy fél korty vízzel vegyem be. Ezt meg is tettem, de pár perc múlva a nővér elhűlve közölte, hogy csak akkor kellett volna, amikor jön értem a beteghordó. A másik hölgynek is mondta, hát nem hallottam? Nem bakker, el voltam foglalva a kérdésekkel... Azt hiszem, az volt a szerencsém, hogy első voltam, így kb. negyed óra múlva már toltak is a műtőbe, addig mindössze annyi történt, hogy jól lenyugodtam és elálmosodtam a bogyóktól, így legalább nem féltem.
A következő lecke az volt, hogy a kórházban mindig minden körülmények között összeszedetten kell válaszolni. Ugyanis a műtőben az anesztes kedvesen megkérdezte, hogy altatás lesz-e vagy érzéstelenítés, és miután biztosítottam, hogy altatás, gyors mozdulatokkal rámrakta az ekg-t és már tolta is belém a cuccot. Annyit érzékeltem még, hogy nagyon szép szemüvegkerete van - mert a random irreleváns tényekre még félkómásan is tudok figyelni, úgy tűnik ez nálam alap. Azért őszintén remélem, hogy nem csak bemondásra altatott, hanem lecsekkolta még néhány papíron az infót, mert az egy dolog, hogy én igazat mondok... Aztán később, csütörtökön hajnalban (kint még sötét volt), azzal ébresztett két nővér, hogy "Jó, reggelt, költözünk!" - és már toltak is két szobával odébb, kb. 3 mp-et hagyva arra, hogy elsoroljam, milyen cuccaim vannak a szekrényben. Nem is láttam, végül hová tették őket, annyira nem ébredtem még fel. Mondjuk nyilván a másik szoba szekrényébe, meg is lett minden hiánytalanul.
Ezek a szobabeosztások egyébként viccesek. Mindenhol van valaki, aki mindent tud. Valaki, aki sokat beszél. Valaki, aki horkol. Valaki, aki nagyon kedves. Valaki, akinek rossz a lámpája/nővérhívója. És valaki, akinek nagy fájdalmai vannak. Mivel az első szobában, ahová bekerültem csak hárman voltunk, emberenként kettő címke is jutott. Én a mindent tudót és a fájóst nyertem, utóbbit viszonylag elviselhető mértékben (legalábbis a többieket nem zavartam vele). Mindkét szobatársam középkorú hölgy volt, segítőkészek és jó humorúak. Szerintem egy idő után a fülük kétfele állt, amikor még a "Honnan tudtad, hogy le kell mosni a körömlakkot?" egyszerűségű kérdésekre is az volt a válaszom, hogy olvastam az interneten. De tényleg. Máshonnan én sem tudtam volna.
A humorra is nagy szükség volt, bár néha eléggé morbid vonalon mozogtunk vele, de ott és akkor nem volt furcsa. A nővérek gyakran meg is jegyezték, hogy milyen vígan vagyunk. Na de most kérdem én, amikor egy műtét után, hosszú koplalást követően közlik velünk, hogy csak akkor kapunk vacsorát, ha pisiltünk? Ezen csak nevetni lehetett... A történelmi hűség kedvéért megjegyezném, hogy mindhárman sikerrel teljesítettük a lehetetlennek tűnő feladatot (: Az élet apró örömei.
Lassan sikerült kiismernem az elsőre kaotikusnak tűnő beosztást és már meg tudtam különböztetni a tanulókat az ott dolgozóktól, az éjszakást a főnővértől és egy perccel előre jeleztem az osztály főorvosának érkezését, ugyanis átható cigiszagot árasztott. Ugyan beteggel kommunikálni 2,5 nap alatt nem láttam, de minden nővér főorvos úrnak szólította, és nagyon elégedett arccal járt-kelt, szóval biztosan fontos ember. Viselkedése éles ellentétben állt a folyosó első szobájába beosztott nővérével, aki mindig rohant, mindig aggódott valakiért és minden hozzá került beteget a sajátjaként kezelt. Pedig nem is négyen, hanem hatan, sőt végül heten voltunk nála.
Külön említést érdemel még a két beteghordó. Az egyikük biztosan autóversenyzőnek készült gyerekkorában, mert olyan sebességgel száguldott velem végig a folyosókon, hogy majd' beleszédültem. Mondjuk lehet, hogy csak a félkómás állapot miatt éreztem így. Mindenesetre nem mentünk neki semminek, szóval nem volt gond. A másik pasas pedig csak mosolyért tolja el a betegeket. A kis hamis (:
A túlzsúfoltság, amivel az osztály küzd, elképesztő. Utolsó nap reggel engem hatodiknak raktak be a négyágyas szoba ajtajába. Hamar rájöttem, hogy a fent említett címkékből a horkolós maradt, szóval még jobban örültem, hogy aznap hazajövök. Felkelni szinte lehetetlen volt, mert a papucsom az ágy egyik oldalán, a mankóm a másikon fért el. Az éjjeliszekrényem pedig kartávolságon kívül. Naivan azt hittem, hogy ez kihívás, de aztán benyitott a kötözős nővér. Majd egy summás "basszus" felkiáltás után ki is ment. Mi röhögtünk, ő nem. Gyakorlatilag a kocsijával épp hogy csak az ajtón tudott bejönni, folyamatosan oda kellett neki rohangálni a kellékeiért (fertőtlenítő, fásli, stb.). Nem egyszerű így kötést cserélni... Úgy meg főleg nem, hogy előző nap megtudtam tőle: nem bírja, ha valaki jajgat. Voltam olyan udvarias, hogy nem mondtam ki az első megjegyzést, ami eszembe jutott, inkább köhögtem, ahogyan kérte, ugyanis bizonyított tény, hogy köhögés közben nem lehet jajgatni. 2x1 mp-es fájdalommal megúsztam, amikor kivette a csövet a térdemből. Amikor csütörtökön a mögöttem fekvő csajszinak nem mondta, hogy köhögjön, már kezdtem sejteni, mennyire jól is jártam. Újabb tény, amit a kórházban tanultam: ha műtét után csak egy cső lóg ki az emberből, annak _nagyon_ kell örülni. Mert a második kivétele piszkosul fáj... A nővérnek viszont minden elismerésem, mert csupa korrekt, biztató és pozitív dolgot mondott szerencsétlen betegnek.
Ezen viszontagságok után a gyógytorna már kész felüdülés. Az osztály két gyógytornásza vérprofi és nagyon kedves. Hamar kiderült, hogy a betegek kedvence az a gyakorlat, amikor a térdhajlat alá rakott labdát kell belenyomni a matracba. Mert ez mindenkinek megy. A sikerélmény pedig műtét után nagyon kell. Arra is tuti tippet adtak, hogyan szerezzen az ember puha labdát otthonra: vegyen egy újat, kopogjon be a legközelebbi óvodába és cserélje el egy agyonhasználtra. Örülni fognak. (És tényleg.)
Végül a reggeli hercehurca után, amikor kitoltak a folyosóra, hogy az egyik betegnek fel tudják tenni a térdmozgató gépet, már én kértem, hogy kint maradhassak. Úgyis nemsokára megyek haza... Ebből persze az lett, hogy majdnem estig ott vártam, mert az infó, hogy hazaszállítást kérek, elveszett a rendszerben. Ez alatt már simán útbaigazítottam a tanácstalan hozzátartozókat és az egyik tanuló srácnak is tudtam segíteni, mert elfelejtette, kinek nem szabad ennie reggelit. Pedig egyszerű: akin kék köpeny van. Mert az a műtéti köpeny. Vagy "szép ruha", ahogy az egyik nővér hívja. Előnye is volt a folyosói létnek: amikor délután már nem bírtam, és kicsit kiborultam (kilátástalannak tűnő helyzetben előfordul, na), én voltam az egyetlen, aki kapott teát. Pedig az csak reggel jár. Ahogy elnézem, nekem mindig sikerül kapnom valami extrát (:
Késő délután befutott egy másnapi műtétes, pedig már nem volt ágy. Fel is hívták a főnővért, aki jobb híján maga sem tudott mit javasolni, minthogy fektessék be annak a dokinak a szobájába, aki reggel műteni fogja... Végül berakták az én helyemre, az ajtóba, gyakorlatilag úgy, hogy még ott kellett volna feküdnöm, hiszen haza sem mentem. Nem irigylem a nővéreket.
Végül el sem tudtam köszönni tőlük, mert pont a váltáskor jöttek értem. Ezt azért nagyon sajnáltam. Úgyhogy szerdán, amikor megyek kontrollra, majd bepótolom.

2013. december 13., péntek

Életjel

Itthon vagyok.
A műtétről annyit, hogy túl vagyok rajta, egyelőre csak rosszabb a helyzet, de ez majd még alakul.
A kórházi élményeim megérnek egy külön bejegyzést (:
Úgyhogy most ennyi.
Szerdán kontroll.

2013. december 8., vasárnap

Adventi naptár - készítési útmutató

Sokan kérdezték, hogyan készül az idézetes adventi naptár, amit kaptam. Ezért itt egy hajtogatási útmutató, remélem érthető lesz.

24 db, 5:3 arányú téglalap kell hozzá - tehát 10x6 cm, 15x9 cm, 20x12 cm, és így tovább. Viszonyításul: én 10x6-osat kaptam, icipici betűs idézetekkel. Tesómnak 15x9-esekből készítettem, azt már egészen embernek való méretben lehetett irkálni.

Szóval, ha megvannak a téglalapok, akkor fogjuk az elsőt és a hosszabb oldalával lefelé magunk elé tesszük. A harmadánál felhajtjuk (pontosan a harmadánál, különben csálé lesz az összeillesztés és nem lesz szép a végén):

A felhajtott csíkot még egyszer félbehajtjuk, majd kinyitjuk:

Mindkét sarkot lehajtjuk a felezővonalig (az első hajtás kis sarkocskáit is):

Ráhajtjuk az alsó részt:

Majd felemeljük és hátrafelé félbehajtjuk (a háromszög alakú fülek maradjanak kívül):

24 ilyen elemet készítünk.

A végeket kell becsúsztatni a másik elem háromszög alakú füleibe, mindkét oldalon.

Ha mind a 24-et összekapcsoltuk (az utolsót az elsővel), keskeny papírcsíkokra idézeteket, üzeneteket, stb. írunk és a jelzett helyeken becsúsztatjuk a koszorú belsejébe.

Még körbe lehet fűzni valamilyen szép színű fonallal (első körben felváltva elölről, majd hátulról kerülve a sarkokat, második körben pont ellentétesen és a találkozási pontoknál egy hurkolással rögzítve), így rögtön akasztója is lesz.

2013. december 7., szombat

"A Gomba legyen veletek!"

Jó, hát nem egy "férfi bika", de csak azért, mert ahhoz nem volt megfelelő hangú anyagom...
Nem vagyok egy nagy varrós, de azt hiszem, a filc anyaggal még lesznek próbálkozásaim. Mert nagyon könnyen kezelhető. Két réteg közé némi vatta tömőanyagnak, körben pelenkaöltés, és kész is.
Szokás szerint ajándékba készült.

2013. december 6., péntek

Őszinte Mikulás

"Gondoltam rá, hogy veszek neked valami kis izét és belecsempészem a cipődbe, de mire hazafelé jöttem, már minden zárva volt..."

2013. december 5., csütörtök

Tanulunk...

Olyan sokszor kérdezik a szülők, főleg év elején, hogy miket fogunk tanulni az óvodában. Azt szoktam válaszolni, hogy a 3-6 éves gyerekek fő tevékenysége a játék. Így hát játszani fogunk. Életkoruk szerint számukra ez a természetes és a lehető leghasznosabb időtöltés. Persze mondunk verseket, mesélünk, tornázunk, festünk, számolunk - mindent játékos formában. De ha belegondolunk, mennyi mindent lehet a játékból tanulni... Találtam egy idézetet Robert Fulghumtól, ami megfogott:

„Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes. Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg...

Íme, amit ott tanultam:

Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bántsd a másikat!
Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!

A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló!
Élj mértékkel!

Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset!

Délután szundíts egyet!

A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól!
Ismerd fel a csodát!”

2013. december 4., szerda

Betűtészta 2.0.

Kvázi csodaszámba megy, de a legutóbbi lomtalanításkor sikerült összeszednem egy tükröt. Pedig én sosem találtam még semmit. Eddig.
Szóval egy rém egyszerű Ikeás kis tükörröl van szó, sima pozdorja (vagymi) kerettel, ami már kissé megkopott, lepattogzott róla a festés. Nem bonyolítottam túl a felújítását: megtisztítottam és kicsit megcsiszoltam a keretet, majd lefestettem zöld akrilfestékkel. Szerettem volna rá valami dekorációt, és mivel a múltkor már bevált a betűtészta, gondoltam írok rá egy idézetet. Több esélyes közül végül ez lett a nyertes: "Mirror mirror on the wall, who's the fairest of them all?" Jókat szoktam vigyorogni, amikor ránézek...
Olyan fotót készíteni, ahol ez az egész rendesen látszik, pedig egyenesen lehetetlen.


2013. december 3., kedd

Adventi naptár - 2013

Ajándékba kaptam, számomra/számunkra kedves idézetekkel. (Majd frissítgetem minden nap.) (Ja meg a kép kritikán aluli, szóval majd azt is lecserélem idővel.) (Hajtogatási útmutató: itt.)

1. Put the lime in the coconut, drink 'em both up...
2. Today give a stranger one of your smile. It might be the only sunshine he sees all day.
3. I just wish this was one of your books and you could rewrite the ending.
4. The heart is a muscle and therefore can not be broken, only crushed.
5. I love walking in rain 'cause nobody can see that I'm crying.
6. Keep calm and drink coffee!
7. Nothing happens unless first a dream.
8. Hurts like these take time to heal.
9. Are you here to annoy me?
10. Don't chase ghost Castle! It's not worth it. Trust me.
11. There was tongue contact.
12. Tiger! Tiger! Burning bright, in the forest of the night...
13. If you've done something wrong, use the "blame the corpse" defence.
14. Kiss rewind
15. A Lannister always pays his debts.
16. The word "Abracadabra" was first uttered to cure hay fever.
17. - How do you know, when you're in love? - All the songs make sense.
18. King of the Lab
19. Tongue prints are as distructive as finger prints.
20. 447
21. Mom and Dad are fighting.
22. You guys, I think I know what it is. It's a treasure map.
23. - Someone say murder? Hold on, I'll get my coat! - Look at him all excited. - Yeah, like a kid at Christmas. - With a dead body under the tree.
24. XOXO ASAP