2013. április 28., vasárnap

Anyák napi műsor

Az a bizonyos...
Van benne tánc (nagyon egyszerű mozgásokkal), mert alapvetően egy táncos lábú és zeneszerető csoport a mostani.

1. Bevonulás zenére
3. Ének: Ispiláng...
4. Köralakítás mondókára:
Egy, kettő, három, négy,
te kis cipő hová mégy?
Kipp, kopp, kopogok,
óvodába ballagok.
5. Dalos játékok:
- Koszorú, koszorú
- Kis kacsa fürdik
- Cini-cini muzsika...
6. Tánc: Gyermek volt minden óriás c. zenére
7. Versek, mondókák, dalok:
- Szita, szita, sűrű szita...
- Eresz alól fecske fia...
- Én kis kertet kerteltem...
- Én kicsike vagyok (ének)
8. Nagymamák köszöntője:
Halkan puhán szirom pereg,
simogatja öreg kezed.
Piros szegfű, halvány rózsa
téged köszönt Nagyanyóka!
9. Anyukák köszöntője: Fésűs Éva: Tavasszal
10. Ajándékok kiosztása (alatta zene)
11. Ajándékátadó vers:
Édesanyám, anyák napja
ünnep kicsi szívemnek,
hosszú verset nem tudok még,
inkább megölellek.

Várkonyi Katalin: Dallal és virággal

Kinyílott a rózsa
anyák ünnepére,
illatos csokorra
bőven jut belőle.

Aki értünk annyit,
s oly szívesen fárad,
dallal és virággal
köszöntjük anyánkat!

Van egy raktárépület...

a nyolcadik kerületben, ahová ha bemész, ruhásszekrénybe akaszthatod be a kabátodat. Ahol a színek és formák meseszerű kavalkádja fogad, ahol ritkaság a két egyforma szék vagy ugyanolyan bögre. Ahol a próbababát Karolának hívják és stílusa van. Feltűnő és kritikus stílusa. Ez a hely a Fészek.
Egy független kis színház, amit lelkes fiatalok működtetnek. Szó szerint. Nem csak próbálnak, előadnak, hanem jegyet szednek, díszletet készítenek, pakolnak, takarítanak. Kedvesen fogadnak, mosolyognak, beszélgetnek. Visszavárnak.
Mindezt lelkesedésből és a színjátszás iránti elkötelezettségből.

A színpad sem a hagyományos emelvényes megoldás, hanem az egyik nagyobb terem, egyszerű fekete székekkel körberakva. Az előadás, amit láttunk, a Gabriella tizennégyszer.
Gabriella, aki még véletlenül sem Gabi. Aki nem viseli el a bútorokat, a kiszámíthatóságot, a rendet, az állandóságot. Aki már nem bízik senkiben, magában is alig, aki a csapongó, kusza és zavaros érzelmei helyett az érzékeire támaszkodik. Szaglás, hallás, tapintás. Azok megbízhatóbbak.
Dániel és Dr. Viktória még érvelnek. Megpróbálnak hatni egymásra, egymás érzelmeire. Bizalom, kétely, félelem, elfogadás kavarog szeszélyesen az előadás alatt, nincs szünet, nincs egy nyugodt perc sem megvitatni, ki mit gondol, mit hisz, mit tart igaznak. A feszültség tapintható és végig tart. És oda jut el, ahová az első perctől vártad. Még akkor is, ha nem látod, nem mondják. Sőt, talán épp azért, mert nem látod, és nem mondják.

„Nem lehetek már jó. És rossz sem. Aki én vagyok, az társadalomidegen minden kultúrában. Megszenvedtem ezt a piszkos kis háborút. Civiláldozat lettem. Nem örülök neki. Lettem volna hétköznapi ember inkább! Ráfáztam. Bocsánatot kérek magamtól. Bocsáss meg nekem, Gabriella!”

2013. április 27., szombat

Radó Lili: Telefonnál

Halló! halló, ki beszél ott?
Ez az anyukám hangja!
Jaj, de jó, hogy telefonálsz,
én vagyok itt! Panka!
Olyan szépen játszogattam
Egész hosszú délután...
Hanem most már gyere, gyere
siess haza anyukám!

Csoóri Sándor: Hívogató

Ide bújj,
ide bújj hozzám!
Zöld barlangra találtam
bodzabokor alján.
Ha szél fúj,
ha esik,
elalszunk itt reggelig
leterített szalmán.

2013. április 26., péntek

447

Nem kerek szám, nem évfordulós, de nekem sokmindent jelent. Megismertem általa jópár embert, akik mostanra közeli ismerősök lettek, fontossá váltak.
Kipróbálhattam olyan dolgokat, amiket azelőtt soha, eljutottam olyan helyekre, ahová csak úgy magamtól talán sosem mentem volna.

Ez a 447. bejegyzés a blogon.
Tegnap fogtam  a fényképezőgépem, és körbenéztem itthon, mi mindent találok ezzel kapcsolatban. Magam is meglepődtem... Fotóztam a konyhában, a szobában, a ruhásszekrényben, az ékszeres dobozban, a kulcscsomómon... számtalan apróság, teljesen változó motívumokkal (van boszis, violinkulcsos, jegesmedvés, stb., stb., stb.), amik mostanra átszövik az életemet, megmosolyogtatnak vagy kapaszkodót jelentenek. Kincsek.




Köszönöm (:

2013. április 24., szerda

Ez bizony váratlanul ért...

Most kaptam, az Ovi Varázs blogról, és totál meglepődtem (:
Hozzáteszem, hogy szerintem a "legjobb blog" mindenkinek mást jelent, mindenkinek másra van szüksége, más stílust kedvel, a saját szempontjai szerint értékel. No meg összehasonlítani sem nagyon lehet pl. egy gasztroblogot egy fotóbloggal. Mindenesetre nagyon-nagyon köszönöm! Jó arra visszatérni a blogvilágba, hogy ilyen kedvesen fogadnak...

Továbbadom
- Picurnak, mert nagyon-nagyon szeretem, amikor az ő szemén át láthatom a világ egy részét. Illetve nem is a világét, hanem egyenesen az Életét. Annyira más egy mai fiatal nézőpontya (sic!). Sokat tanulok belőle.
- Nyafkának, mert tisztelem azért, amit a macskákért tesz, és azért, ahogyan teszi. Minél több embernek meg kellene ismernie a felelős macskatartás (és úgy egyáltalán a felelős állattartás) alapelveit.
- Krisztának, mert iszonyú sok ötletet kapok tőle, amik egyszerűek, látványosak és szórakoztatóak.
- És egy olyan blognak, amire pár napja találtam rá, és teljesen feldobott a hozzáállása, a rengeteg játék, a kvázi semmiből kivitelezhető mozgás- és egyéb fejlesztés, amit ott találtam: a Fittkid.
+1: a Fészek. Indoklás később. Ismertek már, úgysem tartom be a szabályokat... (amik amúgy a következők: 1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat. 2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma. 3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.)

A Sütemény

Úgy kezdődött, hogy volt egy pohár tejfölöm, és mivel be akartam vágódni a Toldysoknál, gondoltam sütök nekik süteményt (erről majd részletesen később, most csak annyit, hogy bár a süti elfogyott, egyértelművé vált, hogy a kávénak örülnek a legjobban... sok-sok kávénak...). Két kattintással rátaláltam az alábbi receptre, és ezáltal egy süteményre, ami gyors, könnyű, variálható. Szóval mindent visz.


Hozzávalók:
  • 1 pohár tejföl (ez a pohár lesz a mérce)
  • 2 tojás
  • 1 pohár olaj
  • 1 pohár cukor
  • 3 pohár liszt
  • 1 csomag sütőpor
Elkészítés:
A hozzávalókat a leírt sorrendben keverjük össze, és már félig készen is vagyunk. Zsírozott-lisztezett (vagy sütőpapírral bélelt) tepsibe öntsük bele a masszát, és mehet is a sütőbe. Közepes hőfokon sütjük.


Ezerféleképpen elkészíthető... bármilyen gyümölccsel vagy durvára vágott dióval megszórva, fahéjasan, porcukorral hintve, a tészta egy részébe kakaóport vagy darált diót keverve, pudinggal vagy lekvárral töltve, csokival bevonva. Tepsiben vagy tortaformában, de szerintem még muffinként is működik. A lehetőségeknek csak a fantázia szab határt.

Még a végén szeretni fogok sütni, nahát.

2013. április 23., kedd

Szélmalomharc

Múlt hét szerdán volt a mélypont. Amikor úgy éreztem, kész, ennyi volt. Semmit sem ért, amit szeptember óta csinálok. Nem jutottunk előre egy tapodtat sem. Mert hiába mondok el százszor egy olyan egyszerű mondatot, mint pl. a "Mindenki tűrje fel a ruhája ujját.", utána még el kell mondanom, hogy:
Igen, mindenki.
Igen, te is.
Látom, hogy rajtad rövidujjú van.
A tiédet is látom.
Nem, neked nem kell, mert rajtad rövidujjú van.
Neked azért fel kell, mert rajtad hosszúujjú van.
Akkor is fel kell.
Te is tűrd fel!
Látom, vizes lettél.
Mi lenne? Hát megszáradsz.
Mondtam pedig, hogy tűrd fel, de mostmár igazából mindegy.
Még jó, hogy jön a nyár, a rövidujjú pólós időszak.

És nem is az a gondom, hogy fárasztó, hanem hogy kilátástalan. _Sosem_ fogunk eljutni odáig, hogy egy gyerek se legyen vizes kézmosáskor. Persze el fogunk, de na. Amikor az egész napom ilyenekből áll, az tényleg szélmalomharc-feelinges.

Elővettem és átolvastam, mit írtak a szülők szeptemberben a gyerekeikről. (És ha már, frissen-gyorsan a kezükbe nyomtam egy újabb lapot is, úgyis mindjárt évvége.) Látom, hogy tényleg sokat változtak. Főleg az öltözésben lettek ügyesek. És mivel szeretik a meséket, verseket, rengeteget olvasunk nekik, így fejlődött a beszédük, bővült a szókincsük. Volt olyan, hogy egy beszoktatós gyerkőcöt csak mesével lehetett megnyugtatni, így kb. 2 héten át egész délelőttöket meséltem végig. Már kívülről fújtuk Anna, Peti és Gergő kalandjait, de ha ez kellett, hát ez kellett. És legalább megjegyezték a gyerekek, hogy hol van az Astorián a jóga-stúdió (citromsárga könyv, 175. oldalon kezdődő Trolibusz c. mese, csekk).
A torna, mozgás, tánc mindennapjaink része, ezáltal észrevétlenül ügyesedtek, kitartóbbak lettek, fegyelmezettebbek (legalábbis amíg a mozgásos tevékenység tart...). Fejlődött a ritmusérzékük, a mozgáskoordinációjuk - no és egész egyszerűen jó látni, ahogyan felcsillan a szemük, amikor elkezdődik a zene.
Szeretik a kitalálós játékokat, a számolást, a szabad játéktevékenységet (!), a bábozást, a gyurmázást. Szeretnek segíteni, mindenre nyitottak, érdeklődésük széles körű.
Persze vannak elmaradásaink is, pl. a rajzolás terén. Egy-egy gyerek kezébe úgy kell beleimádkozni a ceruzát, és inkább nem erőltetem a dolgot, mintsem elvegyem a kedvüket az egésztől. Sok múlik a szülőkön is. Az ettél-aludtál-voltatok az udvaron? kérdéskombinációt talán jövőre majd sikerül lecserélni a mit rajzoltál?-ra.
A logikai készségüket és a problémamegoldást is csiszolni kell még. Hányszor, de hányszor magyarázom minden egyes napon, hogy a bútorokat, játékokat nekik kell kikerülni, nem azok fognak félreugrani az útjukból... mert amúgy simán nekigyalogolnak az ajtófélfának, vagy megpróbálnak felállni az asztal alatt, aztán meg sírnak, amikor koppan a fejük.

Igazából, összességében jól szórakoztam az évben, és azért ez elég király dolog, hogy ilyen munkám lehet. Bár, az egyik gyerek anyukája a munkahelyén a gyerkőc szerint "kávézgat, meg sms-eket ír", na oda szívesen átmennék, de amíg nincs náluk felvétel, addig azt hiszem, mégis maradok.

Kiss Judit Ágnes: Macska télire

Vegyél egy macskát. Vagy fogadj örökbe.
Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,
vagy egy tépázott fülű csatakandúr,
ki éppen hitvány zsákmányát eszi
egy belvárosi, sötét kapualjban,
vagy egy autó alól pislog ki rád,
vagy elnyúlik az őszi napsütésben –
csak az a fontos, hogy legyen cicád.
Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,
öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.
Akár ajándékba is kérhetsz egyet,
macskához jutni roppant egyszerű.

Mert tél jön mindjárt, és hideg, és
mi lesz veled, ha nincs cicád?
Ki bújik be, hogy melengessen,
melléd a takaró alá?
Ki dorombol füledbe éjjel?
(mancsát arcodra fekteti)
Ki kelt hajnalban nyávogással,
hogy rögtön enni adj neki?
Ki kaparja a bezárt ajtót,
mikor hazaérsz, ki örül?
Kunkorodó farkkal ki rajzol
nyolcasokat bokád körül?

Legyen egy macskád. Míg kávézol reggel,
öledbe mászik, éles karmai
behúzva, puha tappancsokon sétál
az életedben. Alig hallani.
Bundájából kipattognak a szikrák,
ágyadra gömbölyödik és dagaszt.
Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,
ketten könnyebb kivárni a tavaszt.

fotó: Claire

2013. április 22., hétfő

Szóval, az elmúlt 2 hónap

Nem is tudom, miért nem blogoltam mostanában, pedig annyi minden történt. Jó is, rossz is. Lett volna miről írni.
Elsőnek nézzük az óvodát. Megvagyunk. Kissé ziláltan, szétszórtan, de megvagyunk. Készülünk ezerrel az anyák napjára. Már alig várom. Ráadásul mától van egy beszoktatós kicsink is. "Not exactly yippeee." De ezt kell szeretni. Végülis, aranyos a gyerkőc, szóval ennél jobbat nem is remélhetnék.
Szabadidő, na az nincs sok. Feladtam pár dolgot, amit szerettem, de már nem bírtam. Próbálok eleget aludni, de még így is rengeteg kávét iszok. Egy csomó helyen jártam. Rengeteget voltam színházban (: És rengeteg új embert ismertem meg. Yippeee (:

"- Azért elég para.
- Ő is ezt gondolja rólad.
(csend)
- Amúgy, erről te tehetsz ám. Mi csak annyit tudunk egymásról, amennyit elmondasz.
(újabb csend)
- Ebből logikusan az következik, hogy mindkettőtöket parának tartalak."

Könyvek: Tűz és jég dala. Reggel, délben, este. Fantasztikus karakterek vannak benne. Ha majd végzek vele, nem is tudom... talán A szürke ötven árnyalata. És különben is, Lencsilányt minden háztartásba!
Zene: még mindig magyar dalok. Republic. Na meg persze amit épp meghallok.
Film: Django unchained. Tarantino gusztustalan, elmebeteg és zseniális.
Tévé: szokás szerint csak a nálam alvó vendégek nézik. De a szobámat megint átrendeztem. Mert az jó dolog.

Mennyi időbe telik...

... elfelejteni valakit?
Mennyit kell várni, hogy ne jusson eszünkbe egy-egy képről, helyzetről, közös poénról, jellemző szófordulatról?
Talán sosem jön el ez az állapot... mindenesetre, addig maradnak a könnyek...