2013. november 23., szombat

"Kattogó pittyegés"

Hétfő este, miközben a Fészekbe siettem a jegyemért, azon bosszankodtam, hogy nem kérdeztem meg, ki ügyel. Aztán nem is volt rá szükség, mert Tia amint meglátott, tudta, kit keresek. Később kiderült: azt az infót kapta, hogy ha jön valaki, aki nagyon fázik, engedje be... Nemsokára pedig már azon kaptam magam, hogy a társalgóban ülök és Máté ugyanúgy felolvassa az én horoszkópomat is, mint a társulat jelen lévő tagjaiét. És hallgatom a Vattát játszó Nanni aznapi élményeit az előadásról.
Másnap este láttam is, miről beszélt. Azt kell mondjam, Vatta magasan a kedvenc szereplőm lett, és nem kizárólag azért, mert kábé az összes poén az övé. Hanem azért is, mert van egy olyan tulajdonsága, ami senki másnak a kis családban: mindenből és mindenkitől tanul, és ennek hatására képes változni. Nem csak látszólag és átmenetileg, hanem igazán.
Az a rengeteg téma, jelkép, érzelem és hosszú évekig ki nem mondott gondolat, ami egyetlen este alatt felszínre kerül, végül mind ugyanoda kanyarodik vissza: egy telefonhíváshoz, amelynek végén a hang épp annyira lehetetlen, mint Döncinek, (random irreleváns tény Picnek:) a hátrahajló hüvelykujjú családfőnek elfogadni, hogy kisebbik lánya tragikus kimenetelű autóbalesetet szenvedett. (Most írhattam volna, hogy a szalagkorlátot átszakítva örökre kirepült a családi fészekből, de ez a megfogalmazás már nekem is fáj.) Akkor és ott megállt az idő. Így lett a kattogó pittyegés halhatatlan, és mindaz, ami abban a percben Dönci körül történt. Hiába írta ki magából. Van, hogy az sem segít.
Viszont úgy, hogy tudom, melyik szimbólum mire utal, megismertem a szerző történetét, nem nevettem, bármilyen viccesnek és kedvesnek tűnnek is a "kicsi fasírtocskák". Inkább arra gondoltam, milyen sokan írnak így, és hány könnyen szerethető, pozitívnak látszó szereplő vagy fordulat rejtheti magában valójában az író életének tragédiáját.


Ezentúl másképp olvasok mesét.

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése