2013. július 16., kedd

Sárkánytojás készítése - csak türelmeseknek

Szerettem volna ajándékba készíteni sárkánytojásokat, és némi internetes kutakodás után rájöttem, hogy ez nem is annyira lehetetlen még olyan embernek sem, aki nem rendelkezik művész-szintű kézügyességgel. Ezért aztán egy nap elmentem a kreatív hobbiboltba, és vettem három hungarocell-tojást. Itthon beleállítottam őket egy-egy konzervdobozba, begyúrtam egy jó adag só-liszt gyurmát és kezdődhetett a munka.
(A só-liszt gyurmát nem szoktam cifrázni: 2 bögre liszt, 1 bögre só, 1 bögre víz, 2 ek olaj - ezeket összegyúrom, utána pedig még annyi lisztet vagy vizet teszek hozzá, hogy ne ragadjon és jól formázható legyen.)

A tojás aljáról kezdtem. Pici golyókat formáztam a gyurmából, majd kilapítottam. Először egy kör alakút raktam középre.

Ez volt a könnyű része (: Innentől kezdve ugyanis minden egyes körből kis háromszögeket formáztam és ezeket raktam körbe-körbe úgy, ahogyan a tetőcserepeket szoktuk rajzolni, vagyis a fölötte levő sorban kettő közé. A második sorban kapásból megdupláztam a háromszögek számát, de utána már nem számolgattam, ahogy szélesedett a tojás, raktam egyet-egyet pluszban (két háromszög alá hármat, egy árnyalatnyival kisebbeket).

Amikor elértem a feléig, félretettem és hagytam kiszáradni (a só-liszt gyurma zacskóba téve, hűtőben eláll), majd megfordítottam a tojást és fokozatosan fogyasztva a háromszögeket teleraktam az egészet. A tetejét egy háromszög formával zártam le.

Száradás után zöld akrilfestékkel két rétegben átkentem a tojást, majd bronz akrilfestéket nyomtam egy szivacsra és végighúztam a pikkelyeken.

Egy felnyitható cipősdobozt bevontam gyűrt csomagolópapírral, rafiát raktam bele és ráfektettem a tojásokat.

Kész (:

3 Megjegyzés:

Amaranta írta...

Nagyon látványosak lettek, köszi, hogy megosztottad velőnk! Kinek készültek, szabad tudni? (felsőtt, gyerek, kamasz?)

óvónéni írta...

Köszönöm, és szívesen. Hátha más is kedvet kap (:
Egy felnőttnek és egy majdnem felnőttnek készültek, fantasy- és sárkányrajongó társak.

Claire írta...

Ilyen egy boldog sárkánytojás tulajdonos :) :)

Megjegyzés küldése