2013. május 30., csütörtök

Szabó Lőrinc: Pocsolyák


Esett. Megint kisütött. Szanaszét 
tócsák ragyogtak. Mint mély szakadék, 
nyílt elém egy-egy tükrös pocsolya, 
a fekete Föld egy-egy ablaka, 
s az Ég beléjük oly mélyre esett, 
hogy szédítette a rémült szemet, 
s egy pillantásra elhitette, hogy 
lent valahol egy másik ég ragyog, 
igen, egy másik: az amelyik a 
talpunk alatt szikrázik: Számoa 
vagy hogy is hívják azt a szigetet, 
mely valahol épp alattunk lehet: 
annak az ege tátongott felém, 
vagy majdnem az, olyan iszonyu fény, 
oly gyönyörű, gyémántkék áradás 
rohant meg lentről, olyan ragyogás 
csapott elő, és olyan hirtelen, 
hogy azt hittem, mindjárt beleesem, 
és csak kápráztam és szédültem és 
oly jó volt e gyönyörű tévedés, 
hogy sokáig eljátszottam vele, 
s szerettem volna mutogatni...De 
aztán, mégis, nem szóltam senkinek: 
kinevettek volna az emberek, 
míg most, versben, elhiszik a csodát, 
a valóságot: hogy a pocsolyák 
tükrös fényükkel a tavaszi napban 
kilyukasztották a Földet alattam!

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése