2013. január 12., szombat

A billegő szék

Kicsit szentimentális bejegyzés következik, olyan konklúzióval, ami mindenkinek biztosan totál egyértelmű, de úgy vagyok vele, hogy szerintem sokszor, sokat kell hangoztatni, nehogy véletlenül elfelejtsük. Nézzétek el nekem (:

Történt a héten, hogy az egyik kislányt frizuraigazítás céljából ráállítottam egy székre, mielőtt letettem volna (mert hát na... nagyon bírom (: úgyhogy amint megérkezett, felkaptam és beszélgettem vele egy sort). A szék billegett, épp csak egy iszikepiszikét, mert az egyik lába a szőnyegen volt és nem a parkettán, ahol a másik három. A gyerek meglepődött, de tetszett neki az egyensúlyozós móka. Hamarosan már az ölemben ülve folytattuk a billegést a széken: jobbra dűl, balra dűl... "tücsök koma hegedül" - szaladt ki a számon, és innentől kezdve nem volt megállás. Pillanatok alatt szabályos sorbanállás alakult ki a személyre szóló Cini-cini muzsikáért. Többen repetáztak is (:

Nem számít, mivel játszottak épp, a legszebb, legújabb, legcsillogóbb játékot is letették a kezükből, mert sokkal, de sokkal többet jelent néhány személyes pillanat, a tudat, hogy biztonságban vannak még egy bizonytalan helyzetben is. Semmi sem kell hozzá... csak egy billegő szék. No meg néhány perc teljes figyelem és odafordulás.

3 Megjegyzés:

Apróságok írta...

Jó lenne, ha minden kisgyereknek ilyen pedagógusa lehetne!!!

Névtelen írta...

Nagyon aranyos! Köszi,Tesó! Puszi! :-)

óvónéni írta...

Köszi szépen (:

Tesó, neked is puszi!

Megjegyzés küldése