2012. október 30., kedd

Itthon - a nyolcadik hét

Nem szeretem ezt a szürke-esős-hideg-megfázós-depressziós időjárást. Lehangol.
De, ennek a szar időszaknak számomra az a pozitív vonzata, hogy írok-vágok-alkotok megint, tele vagyok tervekkel. Nem is tudom, mindig olyankor jönnek ezek, amikor így padlót fogok, biztos a környezetembe csempészett harmóniával próbálom ellensúlyozni a belső káoszt.
Így született meg ez a töklámpás, annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy halloween-rajongó, de a minta, az nagyon megtetszett.

A roller és a boncolóolló esete

Avagy: kalandjaim a Kutatók Éjszakáján

Milyen nehéz egy koponya?
Mennyi idő alatt készül el egy arcrekonstrukció?
Milyen szaga van egy többnapos hullának?
A szeptember 28-án megrendezett Kutatók Éjszakája lehetőséget adott arra, hogy választ kapjunk nemcsak ezekre a kérdésekre, hanem még számtalan egyébre is. Például, hogy mire valók a rollerek az arcrekonstrukciós műhelyhez vezető folyosón.
Emellett kipróbálhattuk a csontok vizsgálatát, az áldozatok azonosítását, az arcrekonstrukciós eszközöket, és közelebbi ismeretségbe kerültünk egy boncolóollóval is.

Első utam a Természettudományi Múzeumba vezetett, ahol Dr. Kustár Ágnes antropológus fogad és kísér fel az Embertani részleghez. Ahogy belépünk a folyosóra, a vitrinekből több száz koponya néz ránk, megadva a látogatás alaphangulatát. Mindenki ösztönösen elcsendesedik kissé, főleg, hogy továbbhaladva a folyosó üres területein egymásra pakolt műanyag dobozok mellett megyünk el, amikben szintén csontok vannak. Precíz feliratok tudatják a gyűjtés helyét, a gyűjtő személyét ill. egyéb információkat. Nem hagy nyugodni, ezért csak megkérdem, miért látunk itt-ott rollereket - némelyikre a tulajdonosa még a sálját is rákötötte. "Hosszú ez a folyosó. Ezekkel közlekedünk" - válaszolja vezetőnk, majd kinyitja az arcrekonstrukciós szoba ajtaját és beterel minket.
A helyiség kicsi, tetőablakos és világos. Csendben beolvadok a gimisek közé, akikkel egy csoportba kerültem és az előadás első mondatai alatt alaposan körbenézek. Szuperszámítógépnek persze nyoma sincs, akad viszont számtalan elkészült arcrekonstrukció, jónéhány gipszből előállított koponya-másolat és pár eredeti koponya is. Múmiák, hadvezérek, történelmi személyek vesznek körül. A szekrények tetején papírdobozokban várakoznak a feldolgozásra váró maradványok, az egyiken a "Vörs - boszi" felirat szerepel. Tehát egy valódi boszorkány koponyája figyel bennünket.
Az antropológusnő részletesen elmagyarázza az arcrekonstrukció folyamatát. Először egy gipsz vagy műanyag másolatot készítenek, ezt ráteszik egy forgatható állványra, azután kezdődhet maga a rekonstrukció. 45 ponton jelölik meg a lágyszövetek vastagságát apró tűkkel. Az izmok eredési és tapadási helyét mindig redők jelzik a csonton, ahogyan a szemüreg két sarkában is van egy-egy pont, ami alapján meghatározzák a szemgolyó méretét. Az orrnyereg és az orrtüske (ekecsont) képzeletbeli meghosszabításával kapják meg az orr formáját, a felső és az alsó állkapocs egymáshoz viszonyított helyzetéből a szájét. A fül, na az még egy kutatásra váró terület, igen kevés konkrét adat áll rendelkezésre ezzel a testrésszel kapcsolatban. Egy-egy rekonstrukció elkészítése kb. egy hónapot vesz igénybe.
Videó: 
A koponyatorzítás jeleinek bemutatásával történelmi irányt vesz az előadás, erre már csak fél füllel figyelek, hiszen oldalt a kis asztalon rengeteg a felfedezésre váró érdekesség. Az antropológusnő kislánya lelkesen sutyorogva mutatja meg nekem, melyik rekonstrukciós eszköz mire való, no meg a rengetegféle színű és formájú szemet is. Igazi gyerek, némi plasztilin (egyfajta gyurma, amiből a rekonstrukciók készülnek) segítségével pillanatok alatt fonott hajú pizzafutárrá formázzuk az egyik gipszkoponyát, három benső szemmel a homlokán.
Kifelé menet még azért veszem a bátorságot és érdeklődök, hogy a jól ismert gyilkossági nyomozós sorozatokban milyen típushibák fordulnak elő a rekonstrukció során. "Nem nézek olyanokat" - feleli az antropológusnő, nem vagyok túlságosan meglepve.

A következő állomás az Igazságügyi Intézet. A teherporta sorompójának vonalában várakozva úgy érzem magam, mint két világ, élet és halál határán. Dr. Magyar Lóránt igazságügyi orvosszakértő kalauzol bennünket a laborban és magyarázza el szemléletes hasonlatokkal a férfi és női csontok eltéréseit, melyek közül egyértelműen a Terminátor emlegetése aratja a legnagyobb sikert (férfi koponya = terminátor; női koponya = terminátor mínusz a szögletes részek). Neki rutin, nekem különlegesség élőben látni a csontok közötti különbségeket, a sérülések jellegzetes alakját, a csontösszenövéseket, a beültetett kapcsokat-csavarokat.
Mivel "puszta kézzel nem nyúlunk a boncasztalhoz, mert a körmünk alatt visszük haza a hullát", mindenki kap gumikesztyűt és kezdődhet a vizsgálat. Két azonosításra váró csontvázról kell megállapítanunk a lehető legtöbbet. A rendelkezésre álló eszközökkel kiszámolhatjuk a magasságukat, megbecsülhetjük az életkort és hogy milyen régen haltak meg - ezek mind az azonosítás fontos kérdései. És az is, hogy pontosan hány embertől származnak az asztalon fekvő maradványok (feltéve persze, hogy már biztosan tudjuk, emberről van szó, nem pedig egy kecske koponyája került elő a földből, melyre a szarvak miatt a szegény megtaláló azt hitte, maga az ördög).
A csontok meglepően könnyűek, a koponyát sem lehet lendületből felvenni, hogy elhangozzon a híres "Lenni, vagy nem lenni?" kérdés, mert még a végén elrepül. Óvatosan vizsgálva, forgatva azonban láthatóak a különböző sérülések, köztük az is, ami az adott személy halálát okozta. A csontok elszíneződésből és újraképződéséből meghatározható, hogy mely sérülései keletkeztek a halál előtt, után, ill. a halál idejében. A szivacsos állomány ritkulásából következtetünk az életkorra. Miután mindent alaposan megvizsgáltunk, a kapott adatokat összevetjük a papírunkon felsorolt eltűnt személyek adataival, és sikerrel azonosítjuk mindkét maradványt.
Videó: 

A harmadik program a bonctermi látogatás. Védőcipőt és -köpenyt kell felvennünk, s mivel a nylonköpeny nekem hosszú, mert alacsony vagyok, a kórboncnok készségesen levág az aljából. Boncolóollóval, hiszen ők azt használják. Mintha eddig nem lett volna elég hátborzongató az egész hely. Végülis, éjszaka van, a pulton különböző preparált testrészek, a boncasztalon rengeteg bonceszköz és implantátum várakozik, a rendeltetése szerint hullák szállítására használt lift felől pedig halk kattogások hallatszódnak. Kicsit sem borzongtam bele, á dehogy.
A társaság hangulata akkor oldódik, amikor azt nézzük meg, mik kerülhetnek elő leggyakrabban egy holttestből, és körbeadogathatunk egy mell-implantátumot (akadt here-implant is, nyilván a nemek közötti egyenlőség jegyében). A csípőprotézis könnyen felismerhető, az értágítók közül némelyik olyan vastag, mint a hüvelykujjam. Lövedékek, kapcsok, csavarok hevernek kis tálkákban szép számmal. Különböző szagmintákat is körbeadunk, amik közül a négy napos holttest szaga a leggyomorforgatóbb.
A preparált testrészek között külön érdekesség egy hatujjú kézfej és egy rendellenesen megnagyobbodott szív, amely akkora, hogy konkrétan az egész mellkasomat kitöltené. Belegondolni is szörnyű, milyen mértékű légzési nehézségeket, és talán bordarepedést is okozhatott. De láthatunk egy agyat is, amiről azt is megtudjuk, hogy lapos és széles késsel kell szeletelni a boncolás során.
Maga a boncterem felújított, modern, jól felszerelt. Az asztal márványból készült és a magassága is állítható. Naponta kb. 2-3 holttest érkezik ide boncolásra, az eljárás megtekinthető a két oldalt kialakított galériáról.

Köszönöm a Természettudományi Múzeum és az Igazságügyi Intézet kutatóinak, hogy fogadtak bennünket, bepillantást engedtek a mindennapi munkájukba és megosztották velünk ezt a sok érdekességet.

2012. október 25., csütörtök

Vendégségben - a hetedik hét

... és a nyolcadik is. De csak szépen sorjában.

A nagymértékű betegségjárványnak (amibe a felnőttek is beleesnek) köszönhetően egyik délután átjött hozzánk aludni a szomszéd csoport fele. Na ilyen még nem volt. Igazából, szerencsés helyzetünk volt így, hiszen azt látták a kicsijeink, hogy ez a vendégeskedősdi nem is olyan borzasztó. A másik csoportosok, bár nem ismertek bennünket, jól megvoltak. Aludtak, játszottak, kommunikáltak. Sőt, aminek külön örültem, hogy még a termünkbe is visszataláltak, nem próbáltak "rutinból" a sajátjukba kanyarodni.
Aztán, volt még egy vendégünk a héten. Erről azt kell tudni, hogy drága gyermekeink valamilyen rejtélyes okból már a húsvéti nyulat várják. "Írjunk neki levelet!" - hangzik el napjában többször is. Megjegyzem, a legkreatívabb ajándék, amit eddig kértek, egy rozsdás bicikli volt. Naszóval, visszakanyarodva az eredeti témához, próbáltuk tudatosítani bennük, hogy a nyúl biztosan jön ugyan, de előtte még érkezik a Karácsony, azelőtt pedig a Mikulás. Még előbb pedig a fényképész bácsi. Így aztán, ha nem is úgy várták a fényképészt, mint a Messiást (legalábbis nagyon remélem, he-he), azért a legendás alakokkal simán egy szintre került. Szerencsére ajándékot tőle azért nem kértek. Mondjuk az is igaz, hogy a betegség miatt csak 8 gyerekünk volt bent a fényképezés napján - ilyen kevesen sem voltak még csoportképemen. Aznap a mieink is vendégségbe mentek, a másik csoportba enni és játszani, amíg a mi termünkben a fotózás folyt. Egészen jól bírták a dolgot. Még a végén rutinos óvodások lesznek...

Mindemellett a helyi iskolába meghívták az óvónéniket 1-1 bemutató órára az elsősökhöz, így a tavalyi nagycsoportosainknál vendégeskedhettem egy röpke kis időre. Furcsa volt őket látni (: Félig még ovisok, de azért már iskolások, kb. ugyanott tartanak a "beszokásban", mint a kicsik nálunk... Már a folyosón odaszaladtak, megöleltek, az óra alatt hátra-hátra sandítottak, hogy tutira őket nézem-e. Ki mást is néztem volna? Teljesítményben nem leptek meg, azt hozzák, amilyennek megismertük őket: ki szétszórt, ki hallgatag, ki bizonytalanabb, ki csendes. De mind figyeltek, mind jelentkeztek, mind jól válaszoltak a kérdésekre. Ügyesek. Hiányoznak.

Hétvégén aztán nálam is vendégek jártak, és én is meglátogattam egy régi ismerőst. (Ezért nem volt időm blogot írni...) Az egyik vendégem - bár nem látom szívesen - maradt is, nevezetesen Torok Gyula, úgyhogy ezt a hetet csaknem végig itthon töltöm némi gyógyszer, narancs és tea társaságában. Az oviba mindössze egy nap jutottam el... kvázi vendégségbe.

2012. október 15., hétfő

Múlt hétvégén...

tünde voltam. Nem is akármilyen: antiszoc random tünde. Egyesek szerint XS-es.
A lényeg, hogy kellett jelmez, úgyhogy összeválogattam ezt-azt a szekrényemből. Hímzett blúz, türkiz bolero - kényelmes is legyen, meleg is legyen, nem volt egyszerű. Ja, és klasszikus zöld-barnát nem sikerült összehozni, úgyhogy nem egy erdőjáró-tünde stílus lett, de sebaj. Kék is jó lesz - gondoltam.
Azonban, az összhatáshoz kellett még valami kiegészítő... így fogtam egy kartont, gurigába hajtottam, ragasztottam neki aljat, festettem rá mintát. Hurkapálcikákat befestettem kékre és ragasztópisztollyal rögzítettem rájuk néhány háromszög alakú kartondarabot. Egy használaton kívüli övet pedig 2 ponton hozzávarrtam az egészhez, így készült el ez:

2012. október 14., vasárnap

Az érintés pszichológiája - a hatodik hét


"Több kísérlet igazolta, hogy egy-egy ingerküszöb alatti érintéssel, ami a megérintettben talán nem is tudatos, már pozitív érzéseket lehet kelteni. Például egy könyvtárban a kölcsönzéskor minden második ember kezét megérintették, utána pedig a kijáratnál kérdőívet töltöttek ki velük a könyvtár minőségéről. Nem mindenki vette észre, hogy megérintették, de mindenkiben pozitív érzések születtek a könyvtár szolgáltatásaival kapcsolatban. Volt olyan, aki azt mondta, kellemesen elbeszélgettek a könyvtárossal, pedig erről szó sem volt. A parányi, finom érintésből világok tudnak születni, mint ahogy a Sixtus-kápolna freskója szerint a világ is ebből teremtetett. Egy másik kísérletben egy bekamerázott telefonfülkében hagytak egy pénztárcát. A megtalálótól minden esetben megkérdezte a kétségbeesett kísérleti személy, hogy nem talált-e egy pénztárcát, és egyeseknek megérintette a felkarját. Akit megérintett a kísérleti személy, az készségesen visszaadta a talált pénztárcát. Egy parányi érintés képes kihozni belőlünk a legjobbat."

Múlt hétvégén sokat beszélgettünk az érintés pszichológiájáról. Igazából, jól jött. Néha nem árt egy kis emlékeztető, még akkor sem, ha természetessé vált dologról van szó. Mert tudatossággal fokozható a pozitív hatása.
Megmondókáztattam a gyerekeket, egyesével, huhh! A bátrabbaknak jól ment, pedig saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen frusztráló figyelő szempárok kereszttüzében beszélni. Nade, vannak ugye visszahúzódóbbak is. Itt lehetett jól bevetni a megnyugtató és biztonságot adó testi kontaktust - és láss csodát, működött! (: Ügyesek ám a gyerekeink.
Mondjuk az még mindig zavar, hogy időről időre újra kell kezdeni a beszoktatást - mert jön új gyerek, vagy olyan, aki 1-2 nap után mindig hetekre lebetegszik. De ez van... Aranyosak amúgy az újaink - csak hát, az egész hétfőm borult a sírások miatt. Viszont, a kedd már nem. A mérleg végülis pozitív. A régebbiek most jutottak el az anyának szóló hisztikig, reggel 2 perc visítás, utána vidám játék. Ahogy a nagykönyvben meg van írva.
A mesétől tartottam kicsit, de szerencsére alaptalanul... Annyira bejött nekik, hogy mindig megmutatjuk a képet, ha van a könyvben, hogy végig figyeltek, sőt, később is jöttek kérni ugyanazt a mesét... Aztán, játszottunk olyat egyik délelőtt, hogy ők meséltek nekem, én meg próbáltam aludni a szőnyegen (de jó is lett volna), és amikor sehogy sem tudtam megnézni a képeket a körülöttem ülő lelkes altatóktól, a kissrác, aki épp mesélt, addig-addig ügyeskedett, hogy a szemem elé tudta tenni a könyvet.. aranyos volt (:
A zene-tánc kombó bármikor bevethető adu-ász, azt hiszem, szerzek még gyerekdalos CD-ket... Most van nálunk Alma, Halász Judit (aki már 70 éves, _hihetetlen_), Gryllus Vilmos - ezeket szeretik. Ti miket ajánlotok még?

2012. október 11., csütörtök

Ezek itt tökök

... még mielőtt valaki megkérdezné.
Hát kicsik még a gyerekek, na... iszikepiszikék...
De azért a munkáik egészen pofásak lettek, úgy vélem.

2012. október 7., vasárnap

Nem egyedül - az ötödik hét

Csak egy rövid bejegyzésre van időm. Meg energiám.

A héten több síkon is élt a nem egyedül alapelv. A gyerekekre talán leginkább a "másnak is hagyunk kekszet" és a "ketten vagytok egy öltözőben" formái voltak hatással. Ki jobban, ki kevésbé fogadja el mindezt.

Én pedig hét közben a kollégák közt, hétvégén pedig a barátokkal eltöltött időben éreztem át.
Hétköznapok és hétvége - ezúttal két külön világ. Egyikben sem vagyok egyedül. Mégis, szívem szerint hosszúra nyújtottam volna ezt a hétvégét.