2012. november 2., péntek

Öltözködünk - a kilencedik hét

Hajj, ez az öltözködés...
Az bizony egy jelenség, amikor egy csapatnyi hároméves próbál meg belebújni az overalljába - egyedül. Mert egyrészt, még mindig csak két kezem van, így nem tudok mindnek egyszerre segíteni. Másrészt, igenis elvárom, hogy addig egyedül is próbálkozzanak. Ebből a szempontból mondjuk nagyon nem szeretem a hideget (És hol van még a tél?... És mit fognak majd felvenni akkor?...). A nyolcmillió réteg ruhát felhúzni nekik nehéz. Viszont, szeretnek kint lenni.
Azt is bírom, amikor jönnek értük délután, és az a szülők első kérdése, hogy "Voltatok az udvaron?" Aztán jön a miért / miért nem. Még később pedig a csodálkozás, mikor hétfő reggel én is ugyanezzel a kérdéssel fogadom a gyereket. Sőt, a gyerektől kérdezem meg, hogy hová tette a sapkáját. Mert nem én teszem el mindegyikük összes ruháját... azt kérem tőlük, hogy ők tegyék meg... Nyilván segítek, ha nem boldogulnak vele, és nyilván felismerem már a ruháikat, de a "tedd fel a sapkádat a polcra", "akaszd a helyére a kabátodat", "cseréld át a cipődet" típusú mondatok alapnak számítanak.
Ez az öltözés-dolog igazi mumus. Került itt gyerekláb az overall nyakába, ujjába is, de a szárába - ráadásul a két láb két különbözőbe - csak elvétve. Nagyon fogjuk ezt unni tavaszig, érzem.
A kedvencem az egyik kisfiú volt, amikor megkérdeztem tőle, fel tudja-e húzni a cipzárját. "Csak az egyik oldalon" - hangzott a válasz. Na igen, ha össze is kell akasztani a cipzár alját, az már nehezebb (:
Viccesek, amikor alvásidő végén, félálomban veszik fel a nadrágjukat... kb. a fele gyereken fordítva van, de legalább biztosan tudható, hogy egyedül öltözött, már első ránézésre... hiszen úgy jön, hogy közben megy...

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése