2012. június 27., szerda

Amikor varrok

Nem vagyok egy nagy varró ember. Elég az hozzá, hogy szerintem én genetikailag vagyok képtelen egyenesen beszegni egy anyagot. Pedig lett volna már rá szükségem, magyarázták is néhányan a trükköket hozzá, de nekem ez nem megy. Hányszor hallottam, hogy "Ó, pedig az egyszerű!" Na persze. Nekik biztosan.
Viszont, ezen kiválóan túllépek, ha csak a saját szórakoztatásomra varrok valamit, vagy magamnak hajtok fel egy nadrágot. Egyszerűen nem érdekel, hogy hullámos lesz, rávágom, hogy "egyedi", és ezzel részemről el van intézve a dolog. De akárhányszor csak leülök a gép elé, eszembe jut a legelső találkozásom a varrógéppel.
Illetve, ha nagyon pontos szeretnék lenni, nem a legelső. Hiszen már anno otthon, a Mamámnál is volt egy réges-régi, gyönyörű, igazi lábbal hajtós Singer varrógép. Amin persze nem tanultam meg varrni. Akkoriban még nagyobb örömömet láttam a fiókjai átkutatásában, hiszen azok tele voltak szebbnél szebb gombokkal. Még átlátszó "üveggombokra" is lelhetett a kitartó kereső. Valóságos kincsek voltak nekem.
Így aztán, amikor főiskolásként szembesültem a ténnyel, hogy be kellene szegnem 9 kiscserkésznyakkendőt az őrsömnek, csak az üveggombok jutottak eszembe. És az egyetlen ember, akinek akkor volt az ismeretségemben helyben varrógépe: Szasza.
Nem szépítem, hosszú egy este volt. Onnan elkezdeni, hogy hogyan kell felállítani a gépet... mire a kilencedik nyakkendőhöz értem, már csak én voltam ébren, no meg Murphy, aki elintézte nekem, hogy az utolsó nyakkendő utolsó oldalának közepén fogyjon el az orsóról a cérna... úgyhogy még azt is meg kellett tanulnom, hogy ilyenkor mi a teendő.
Mindenesetre, hasznomra vált. Mert bár egyenesen varrni nem tudok, de a technikai részekkel azóta sincsenek problémáim. Befűzöm-áthúzom-kicserélem, ha arról van szó, és ezt annak az egyetlen estének a tanításaiból, amiért nem lehetek elég hálás. Még arra is volt lehetőségem, hogy továbbadjam, ami külön öröm.
Aztán, az első albérletemben volt a szobában egy lábbal hajtós varrógép. Amit előszeretettel nyúztam-használtam, sőt meg is vettem volna, de végül a főbérlőm olyan árat kért érte, amit nem akartam megfizetni (igen, jól gondoljátok). Sokszor eszembe jut, pedig már van saját gépem. Ahogy eszembe jut minden varrós alkalommal az az első este a tetőtéri kis lakásban, a kilenc kékfestő nyakkendővel.

2 Megjegyzés:

VRJúlia írta...

Igyekszem mindig ide benézni- az óvó néniség kapcsán:) És nagyon örülök, hogy most ehhez még két dolog társul: a varrás- talán egyszer megnézed nagyon kezdő, de szeretetteljes tarisznyáimat, valamint a cserkészet. EZ ugyanis külön fejezete életemnek:) 1997-ben magam is varrtam kék nyakkendőket a kiscserkészeknek, akiket a nyári táborban avattunk, lábbal hajtós gépen. Azóta is azon dolgozom:))És remélek egy újat-ha az anyagiak és tudásom is megengedik-magukkal hozzák.
További szép vakációt:)Júlia

óvónéni írta...

Megnéztem őket (: Szépek (:
És ha már cserkészet, gyűjtöm a gondolatokat és a képeket a tábori beszámoló 2. részéhez.

Megjegyzés küldése