2012. március 3., szombat

Egy régi emlék

Hetedikes voltam és ugyanabba az iskolába jártam, amibe annak idején a Nagymamám is.

Ez nagy szónak számított, ugyanis az említett suli sok szempontból különleges: a '90-es évek elején negyven év kényszerszünet után indult újra, mivel egyházi iskola. Ez akkoriban már önmagában elég volt ahhoz, hogy az embert megbámulják az utcán, hát még, ha hozzátesszük, hogy nyolcosztályos leánygimnáziumról van szó... De hetedikesként én még (vagy már?) csak kacagtam az ámuló tekinteteken, a kerekre tágult szemeken, és _csakazértis_ az egyen köpenyben mentem végig a városon. Persze tudom, az idő megszépítette már az emlékeket, hisz nem volt fenékig tejfel az élet, de ma már csak mosolygok rajt'.

Talán lesz egyszer egy sztorizós-nosztalgiázós bejegyzés is, mert lenne miből válogatnom, azonban ma kizárólag egy őszi reggelre szeretnék emlékezni. A termünkben ültem és - magamat ismerve - nyilván valamilyen elmaradt házimat másoltam/fejeztem be. Az biztos, hogy volt egy nyitott tankönyv a padomon, ami nagy csattanással a parkettán landolt, ugyanis az én drága osztálytársaim se szó se beszéd felrángattak a székről és ha tetszett, ha nem, velük kellett mennem. Mert ők azonnal mutatni akartak nekem valamit.

A valami pedig az egyik régi tabló volt, történetesen az, ami az osztálytermünk ajtajával szemközt kapott helyet. A csajok diadalmasan-döbbenten hívták fel a figyelmemet az alsó sorban levő képre. Mert az a fiatal nő szerintük pontosan ugyanolyan, mint én. Egy percig csak mosolyogtam, néztem a fekete-fehér fotót, a gyöngybetűkkel aláírt nevet, és csak azután mondtam el a lányoknak, hogy ő a Nagymamám... A Nagymamám, akit ők a több száz arc között észrevettek.

A Nagymamám, aki ma lenne 86 éves. És csak remélni tudom, hogy nem kizárólag külsőleg hasonlítok Rá... hogy örököltem azokat a belső tulajdonságait is, amiért Őt annyian tisztelték és szerették... és hogy elő tudom majd csalogatni őket magamból... és nem csak fényképen hasonlítunk majd egymásra.

Ahogy telnek az évek, egyre jobban hiányzik. A bátorítása, a biztatása, a nevelése, a nevetése, és - önző módon - a belém vetett hite.

1 Megjegyzés:

Nyafkamacska írta...

Ez nagyon szép!

Megjegyzés küldése