2011. július 12., kedd

"Azt mondják,...

... hogy csak egyszer élsz. De az emberek, mint oly sok minden másban, ebben is tévednek.
A hajnal előtti legsötétebb órán egy asszony visszatér ágyába. Milyen életet élhet? Ugyanolyat vajon, amit akárcsak fél órája, vagy egy napja, vagy egy éve? Ki ez a férfi? Külön életet élnek-e, vagy egyazon életen osztoznak?
Vihar közeleg. Vihar, mely még a szemhatár mögött van, de a villámok már csapkodnak. Tudnak-e vajon a közelgő viszontagságokról? Érzik-e vajon a levegőben izzó elektromosságot? Vagy csak az egymástól gerjesztett energiát érzékelik?
A közelgő vihar első jele nem a mennydörgés, hanem a kopogás.

Ha szeretsz valakit, akkor szenvedések is várnak rád, ez a szomorú valóság. Talán a szíved is beleszakad, vagy talán éppen az övék, de többé sosem látod magad ugyanolyannak. Ez a dolog kockázata.
Két embert látunk, azt hisszük, hogy összetartoznak. De mi sem történik. Elviselhetetlen a gondolat, hogy ilyen mértékben másoktól függjön. Ez nagyon komoly teher. Akárcsak a szárnyaknak, ennek is súlya van. A hátunkon érezzük ennek a terhét, de ez a teher ugyanakkor fel is tud emelni. Olyan teher, ami lehetővé teszi, hogy repüljünk."

0 Megjegyzés:

Megjegyzés küldése