2010. július 29., csütörtök

Ha kihúzod a dugót...

akkor senki sem védett és még a csoki is leesik.

Érted?! :)

LOST




2010. július 24., szombat

A pillangófa

Mester Györgyi meséje

A kis vadcseresznye igazán véletlenül, afféle „talált gyerekként” került az erdőbe. Élete kezdetén, egy öreg gyümölcsfa alatt lelt rá a nagyétvágyú seregély.A fűben szanaszéjjel heverő, utolsó, elfonnyadt szemek közül csippentette fel a csőrébe, s röpült vele a magas égbe, majd leszállt az erdőnek egy bokros részén, hogy avatatlan szemek elől rejtve, nyugodtan csemegézhessen belőle. Csipegette, vagdosta a csőrével, majd amikor már nem talált rajta ennivalót, otthagyta és továbbállt.

A következő napokban a júniusi eső alaposan megáztatta a talajt, s az immár lecsupaszított magocska beágyazódott az erdő földjébe. Telt, múlt az idő, s a borsónyi kis mag megrepedt, apró hajszálgyökerei maguknak utat keresve fúródtak a porhanyós talajba. A gyökerek lefelé törekedtek, mintha látogatást akarnának tenni az anyaföld mélyében, a vékonyka zöld szár pedig fölfelé, a világosság felé húzódzkodott. Eleinte vaskosabbak voltak nála még a gaz, s az erdei gyomok szárai is, aztán lassan megerősödött. Törzse előbb ceruzához, majd seprűnyélhez vált hasonlatossá, később gyermekkar vastagságúra hízott. Sudár, egyenes tartása lett, de semmi több.

Csenevész törzsével, összevissza nyújtózkodó, hajlékony, barna ágacskáival senki nem vette komolyan. Igazán fel sem tűnt az embermagasságú gazban, s amikor még ki is levelesedett, teljesen beleolvadt a környezetébe. Szégyenkezett miatta eleget. Színtelen kis jöttmentnek érezte magát, akit éppen csak megtűrnek a nagyok, és attól félt, talán nem is nő tovább. Főként attól tartott, hogy soha, semmivel nem fog kitűnni az erdő aljnövényzetéből, a cserjék áthatolhatatlannak tűnő, zöld paravánt alkotó sűrűjéből. Szomorú kis életébe csupán a szomjoltó tavaszi langy esők, a nyári szél tikkadtságot hozó forrósága, s az őszi dér hoztak némi változatosságot, na meg az első hó bársonyosan puha érintése, mely habkönnyű fehér palástként borult gyönge vállaira. Még a rovarok is elkerülték. Az éltető napfény csak akkor jutott el hozzá, amikor ősszel lehullott az őt körülvevő szálas faóriások lombja, vagy ha a viharos szél megtáncoltatta, kedvére hajlítgatta a nagy fák koronáját.

Csendben, esemény nélkül teltek a napjai, szelek szárnyán gyorsan röpült az idő. Nem sok minden változott a környezetében. Az idő múlását csak azon érzékelte, hogy egyszer kibújtak a zöld levelei, aztán meg mind lehulltak. Nagyritkán kidőlt egy-egy öreg fa, vagy új madárcsalád fészkelt a vastagabb ágakra, s ez így ment évről, évre.

Egy tavaszon azonban, amikor a természet is még csak ébredőben volt, váratlanul új érzések kerítették hatalmukba. Az első napsugarak, mint ilyenkor mindig, jólesőn melengették ágait, rajtuk azonban a szokásos hosszúkás levélrügyek mellett, kis göböcskék kezdtek kinőni. Először azt hitte, valamiféle kór támadta meg, de fájdalmat nem érzett, a levelei ugyanúgy zöldültek, mint korábban, s a gyökerei sem lazultak meg, sőt, talán még jobban kapaszkodtak, szilárdan kötötték őt a földhöz.

A kis képződmények egyszer csak hasadozni kezdtek. Sajnálta, mert már elfogadta a létüket, hozzászokott a látványhoz, amitől egy kicsit végre ő is más lett. Most azonban úgy tűnt, kifakulnak, elhalnak, majd lehullanak, hogy részévé váljanak az erdő humuszos talajának. Már előre félt attól, hogy megint ugyanolyan jellegtelen lesz, mint volt azelőtt. Nehezen, de próbálta elfogadni az elfogadhatatlant.

A nagy, tüzes golyóbis napról-napra melegebben sütött, beköszöntött az igazi tavasz. Egy reggel arra ébredt, hogy valami megváltozott körülötte. Mintha megint leesett volna a hó. De az nem lehet, ilyen meleg hajnalokon már nem szokott hó esni, legfeljebb eső! Akkor pedig valamiféle hófehér lepkeraj pihenhetett meg ágaimon - gondolta -, bár a szárnyukat egyáltalában nem rezegtették, és amikor kicsit próbaképpen megrázkódott, egyetlen egy se rebbent fel közülük. Jobban szemügyre véve a fehér pillangóhadat észrevette, van közöttük, amelyik még csak félig bújt ki a gubójából. Az meg hogy lehet? Ilyet se látott még, amióta világ a világ! Hirtelen ráismert az előző nap még csak hasadozó, zöld kis gömböcskére, vagyis hogy abból is félig kibújt egy pillangó. De hiszen akkor ő egy pillangófa! Miközben ezen morfondírozott, zümmögő hang hallatszott, és egy sárgacsíkos, pihésen pihés kis rovar telepedett a fehér pillére. Nem mész onnan - rivallt rá -, hagyd békén az én pillangóimat! Micsodáidat?! - ámult el a méhecske. Aztán hirtelen rájött. Te buta kis vadcseresznyefa. Nincs neked pillangód egy se, de csodaszépen kivirágoztál. Biztosan ezek az első virágaid, azért nem ismerted fel őket. Légy büszke magadra, te vagy itt a legszebb!

A kis vadcseresznyefát kimondhatatlanul jó érzés töltötte el. Megdicsérték, szépnek tartják, talán mégsem olyan haszontalan jószág ő! A nap folyamán egyre több méhecske dongta körül, és ő boldogan tárta ki előttük virágai kelyhét, s csak adakozott, adakozott. A körülötte lévő hatalmas, öreg fák is mintha meghajtották volna felé a koronájukat, elismerésük jeléül, s a játékos kedvű szél is azt susogta a fülébe: Nagyra nőlj kicsi fácska, te vagy itt a legszebb! Mire az üde tavaszt felváltotta a meleg nyár, a kis fa hófehér virágai helyén piros, később feketébe hajló apró cseresznyeszemek jelentek meg. Többé magányos sem volt. Látogatták a madarak, s az erdő apró rágcsálói is bele-belekóstoltak a földre hullott keserédes csemegébe. Színes bogyóival a zöld paraván élő dísze lett a kis fa. Beköszöntött az ősz, és tarka-barka, sárgáspirosan zöldesbarna leveleivel ő megint csak felhívta magára a figyelmet. A tél multával aztán alig győzte kivárni, hogy újra csókot leheljen ágaira az első tavaszi nap, virágot bonthasson, s a bolondos szél erdőszerte hírül adja: kivirágzott a kis vadcseresznyefa, és már megint ő a legszebb…

2010. július 22., csütörtök

A vén farkasok már a spájzban vannak

Ropifiú óta tudjuk, hogy nincsenek zombik és vérfarkasok. Vannak viszont "Zsombik" és "vén farkasok". És ezzel a bejegyzés "gyerekszáj" cimkét indokló részét le is tudtuk.

Nos tehát... Twilight - Eclipse.

Kezdem már kapisgálni, hogy a tinilányok miért vannak oda ezekért a filmekért: tele van csókolózással, szerelmi háromszöggel, és a központi témája (legalábbis a harmadik résznek) a szex. A cselekmény egyszerű, gondolkodni nem kell, csak nézni és vihogni. És ájuldozni Robert Patiszon (bocs...) jóképűségén, ami egy olyan pontja az egész Alkonyat-jelenségnek, amit SOHA nem fogok megérteni. Nem tehetek róla, én már a Harry Potter 4. részében sem bírtam a srácot.

A film élvezeti értékéhez számomra három dolog járult hozzá nagymértékben:
- Barátokkal néztem. Úgy azért minden film sokkal jobb.
- Flashback-ekben megtudtunk egyet s mást a szereplők múltjáról, és mivel Lost-nézéssel hangolódtam az Eclipse-re, ez a forma bejött.
- Sok-sok eyecandy volt benne. És itt jönnek a képbe a vén farkasok. Akik egyáltalán nem vének... pont a megfelelő korban vannak ahhoz, hogy izmos felsőtestüket mutogassák. (Citrombaharapott-képű Edward persze be is szól: "Nincs inge?")

Már a New Moon-t nézve is kifejezetten örültem, hogy behozták a vén farkasos szálat, és nem csak a jópasi-faktor miatt. Én bizony Team Jacob-pólóban mászkálnék (a Lost miatt se lenne rossz...). Sokkal normálisabbak a vámpíroknál, nekem tetszik ahogy tisztelik a falka-törvényt és a törzs hagyományait, nemutolsósorban élőlények, és az átváltozásukat is könnyebben beveszi az ember gyomra - talán az ősi magyar hitvilág miatt... a hagyomány szerint a sámánok is képesek voltak állatalakot ölteni -, mint a vámpírokét, akik köztudomásúlag nem is léteznek.

A sok vén farkassal ellentétben a Volturi kifejezetten idegesít (a New Moon vonatkozó jelenetei közben szó szerint a falat kapartam), annak ellenére, hogy kapásból a kedvenc szereplőmmé lépett elő a Nagyon Kegyetlen, Nagyon Vékony Hangú És Nagyon Szőke Volturi Nő (Jane). Magamtól sose jöttem volna rá - biztos a nyúlszemek miatt - hogy a mindössze 16 éves Dakota Fanning játssza, csak véletlenül láttam a nevét a stáblistában, és rákerestem. No igen, nem véletlenül sztárolják annyira.

Összességében tehát kellemes moziélmény volt az Eclipse, kevés Volturival, egyre több vén farkassal. Mivel az összes Bellát üldöző főgonosz kinyiffant, reménykedek benne, hogy a következő részben előkerülnek a Zsombik is.

2010. július 19., hétfő

2010. július 18., vasárnap

Ez vajon mi lehet?

Meseillusztráció készül ajándékba
a volt kolléganőm kisfiának.
Egyenlőre ennyi van kész belőle:
De vajon melyik mese lehet? :)

2010. július 16., péntek

Tábori hangulat

Az utolsó adag kép :)

Egy cserkésztábori nap

Reggeli torna

Rendrakás előtt

Zászlófelvonás

Napostiszti szolgálatátadás

Reggeli a Saloon-ban

Sorakozó túra előtt

Rókavár-felderítés

Közös játék

Őrsi napló írása

Számtalan vízicsatánk egyike, ezúttal kilyukasztott kupakú flakonnal

Játék és éneklés a tábortűznél

Programjaink

Fürkész-túra

Meggymag-köpő verseny

Fürdés

Tábori póló díszítése

Nyomfelismerő játék

Lovaglás

Íjászat

Vajköpülés

Táncház

A tábor macskái

Bojti

C-mos

Nyau

Lucky Luke és a Daltonok - egy keretmese képekben


Párbaj

Lucky Luke vízilova Dézy lova

Tábori póló

A cirkuszosok, akik éjjel érkeztek a városba

A Dalton-fivérek elfogása

Egy napból négy lett

Úgy alakult, hogy végig részt vettem a kiscserkész-táboron. Ami egyrészt jó, mert pl. benne lehetek a keretmesében, nem odaesve kell elkapni a tábor hangulatát. Másrészt nem jó, mert fárasztó. De azért megéri, mert hihetetlen élményt ad.

Mivel vendég-vezetőként érkeztem, próbáltam nem sokat beleszólni a dolgok menetébe, hanem segíteni ahol kell. Olyan programokat kerestem, amikre már nem jutott szervező/lebonyolító ember: a bábozás, a tábortűz előkészítése, az esti fürdés koordinálása pl.

Egy tanyán voltunk, ahol a pajtában aludtunk. Jó érzékkel sikerült kiválasztanom az egyetlen olyan helyet, ahová besütött reggel a nap :) Amúgy sem tudtam sose aludni az ébresztőig, mert egy-másfél (!) órával előtte mindig halaszthatatlan közölni-kérdeznivalója akadt valamelyik gyereknek.
1. reggel: - Kiesett a fogam.
2. reggel: - Találtam a szénában egy mobilt meg egy citromsárga öngyújtót.
3. reggel: - Hol lehet gubacsot találni?

Ezenkívül ott voltak a békák, akiknek a kuruttyolását hallva meg kellett állapítanom, hogy a főváros igazán csendes hely. És a szúnyogok. Na őket inkább nem is emlegetném...

Megtudtam az egyik gyerkőctől, hogy náluk a légy elnevezése "pusztuljka". Milyen igazuk van, nem mindegy mire biztatjuk azt az állatot :)

A két kedvenc vezényszavam a 4 nap során: "Tábor még mindig vigyázz!", és a "Hát akkor oszolj."

Majd válogatok képeket is, de egyenlőre rólam nincsenek, mivel ezeket én fotóztam. Jövő héten ha minden igaz lesz a fotósok között csere-bere, és akkor további történéseket tudok megmutatni.

2010. július 10., szombat

A macskás akasztó, aminek története van

Néhány hete meglátogatott a pécsi barátnőm. Elmentünk az IKEA-ba nézelődni, és találtunk is egy nagyon helyes kis macskás akasztót, íme:
Ezenkívül a székeimet is megtaláltuk, de nem akartunk metrón-villamoson cipekedni, ezért a barátnőm felhívta a férjét, a következő szöveggel:
- Szia, gyere el légyszíves értünk az IKEA-ba. El kellene szállítani 4 széket. Meg egy fél macskát.
:)