2010. május 19., szerda

Bújócska

Azt mesélik, egy nap összegyűltek a Földön az érzelmek és az emberi tulajdonságok. Amikor az Unalom már harmadszor mutatkozott be, az Őrület, aki mindig is kissé bolond volt, azt javasolta:
-Játsszunk bújócskát!
Az Érdeklődés felvonta a szemöldökét, a Kíváncsiság pedig nem állta meg, hogy meg ne kérdezze:
-Bújócskát? Az meg micsoda?
-Egy játék - magyarázta az Őrület, - én eltakarom a szemem, elszámolok egymillióig, ti meg közben elbújtok, és a számolás végeztével akit elsőként megtalálok, az áll a helyemre a játékban.

A Lelkesedés táncra perdült az Eufóriától kísérve. A Vidámság addig ugrándozott, míg meg nem győzte a Kételyt, sőt még a Közönyt is, akit pedig sosem érdekelt semmi. De nem mindenki akart részt venni a játékban. Az Igazság nem akart elrejtőzni. Minek, ha a végén úgyis felfedezik? A Gőg úgy vélte, ez nagyon együgyű játék (de igazából az zavarta, hogy nem ő találta ki), a Gyávaság pedig nem akart kockáztatni.

- Egy, kettő, három... - kezdett számlálni az Őrület. Elsőként a Lustaság bújt el, aki az első útjába eső kő mögé rogyott le. A Hit az égbe szállt, az Irigység pedig a Diadal árnyékában húzódott meg, akinek saját erejéből sikerült a legmagasabb fa csúcsára másznia. A Nagylelkűség alig tudott elbújni, minden egyes hely, amit talált, nagyszerűnek tűnt valamelyik barátja számára. Mit szólhatna egy kristályvizű tóhoz? Ideális a Szépség számára. Egy fa lombja? Tökéletes a Félszegségnek. Egy pillangó szárnya? A legjobb hely a Gyönyörnek. Egy szélfuvallat? Csodás a Szabadságnak. Így aztán a Nagylelkűség végül egy napsugár mögé rejtőzött.

Az Önzés épp ellenkezőleg azonnal jó búvóhelyre talált, mely szellős volt, kényelmes és csak az övé. A Hazugság az óceán mélyére húzódott (nem is igaz, mert a szivárvány mögé). A Szenvedély és a Vágy egy vulkán közepébe. A Feledékenység... nem is emlékszem, hová.

Amikor az Őrület 999 999-ig jutott a számolásban, a Szerelem még nem talált alkalmas búvóhelyet, mert mind foglalt volt, mígnem megpillantott egy rózsabokrot, és végül annak a virágai közé rejtőzött.

- Egymillió! - kiáltotta az Őrület, majd nekifogott a keresésnek. Elsőként a Lustaságra bukkant rá, csak három lépésnyire egy kőtől. Aztán meghallotta a Hitet, amint Istennel vitázik teológiai kérdésekről, a Szenvedély és a Vágy remegését is megérezte a vulkán mélyéről. Véletlenül ráakadt az Irigységre, és ebből rájött, hol keresse a Diadalt. Az Önzést nem találta meg; az elmenekült a búvóhelyéről, amikor észrevett ott egy darázsfészket. A sok gyaloglás után az Őrület megszomjazott, és a tóhoz érve felfedezte a Szépséget. A Kétellyel még könnyebb dolga volt; az még mindig egy helyben ült, mert el sem döntötte, hova bújjon. Végül mindenkit megtalált: a Tehetséget a friss fűben, a Félelmet egy sötét barlangban, a Hazugságot a szivárvány mögött , és utolsóként a Feledékenységet, aki már nem is emlékezett rá, hogy bújócskáztak.

Csak a Szerelmet nem látta sehol. Az Őrület kutatta minden fa mögött, a kövek mögött, a hegycsúcsokon, és amikor már éppen feladta volna, észrevette a rózsabokrot, és megbökte az ágait. Hirtelen fájdalmas sikoly hallatszott: a tövisek megsebezték a Szerelem szemét.

Az Őrület azt sem tudta, mihez kezdjen: sírt, könyörgött, rimánkodott, bocsánatért esedezett, végül pedig megfogadta, hogy a vezetőjévé lesz. Így aztán mióta először bújócskáztak a Földön, a Szerelem vak, és az Őrület kíséri.

Fordította: vidékek

5 Megjegyzés:

Altair írta...

Nagyon jó! :o)

videkek írta...

Köszönöm a linket :)

Amanda írta...

Egy élmény volt, Köszönöm!

Gabriella írta...

Hát, ezen jót mosolyogtam!
G.

óvónéni írta...

Vidékek: ez a minimum :)

Megjegyzés küldése