2009. július 30., csütörtök

Varázslat


Az új Harry Potter-film kapcsán:

2009. július 28., kedd

Déjà vu - hiba a Mátrixban


"A déjà vu /ˈdeʒa ˈvy/ (franciául: „már láttam”) vagy paramnézia az a jelenség, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént volna vele."
(Forrás: Wikipédia)

Tegnap felhívott a főnököm. Óvodabővítés van, új álláshelyeink lesznek, így az eddigi határozott idejű szerződésem helyett (GYES-en levő kolléga helye), a nagyfőnök áttenne határozatlan időre.
3 évvel ezelőtt, a régi munkahelyemen ugyanez történt, s nem egész egy év múlva kereshettem új állást.

Mondják, hogy a villám nem csap le kétszer ugyanoda. Nem is tudom... Egy év múlva kiderül.

2009. július 27., hétfő

Szíveket gyűjtök...


Mácz István: Szíveket gyűjtök

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.

2009. július 26., vasárnap

Szerelem :)


Cirmi, a legújabb macska-szerelmem:


2009. július 21., kedd

Háború


Három napja állok hadban kicsiny lakásommal. Három napja, amikoris eldöntöttem, hogy az összes macskaszőrt, ami már nem tartozik szervesen Süti nevű fekete cicámhoz, kipaterolom a lakásból.

A lakás vitézül védekezik. Becsületére legyen mondva, keményen állja a sarat a támadásaimmal szemben. Pedig hatásos fegyverem van, a partvis.

Mégis, miután a jól végzett munka után érzett elégedettséggel, s egy izgalmas könyvvel hátradőlök a fotelban, a korábban gondosan félrehúzott bútorok mögül elősompolyog egy-egy macskaszőr-gombolyag.

S mikor felállok, hogy az újonnan felbukkant ellenséget rövid úton a kukába juttassam, hallom, ahogy a lakás apró parketta-reccsenésekkel kacag rajtam. A háború még nem ért véget, holnap újabb csatát indítok.

Ma ráadásul pókhálóztam is. A beépített erkélyen a plafonon maradt két szál fekete macskaszőr, ami a partvisról került át. Nem szedtem le. Ha majd a kilakoltatott pókjaim visszamerészkednek, hátha megijednek tőle.

2009. július 20., hétfő

7 másodperc az élet?


Ma majdnem elütöttek a Hungárián.
Biciklivel mentem, a kerékpárúton, teljesen szabályosan. A zebra mellett vezetett át a kerékpárút az úttest másik oldalára, a közepén levő járdaszigetig el is jutottam szerencsésen.

A kocsisor araszolt a három sávon, s bár én kaptam épp zöld jelzést, úgy tűnt ez egyeseket nem érdekel. A hozzám legközelebbi sávban haladó autós szabályosan megállt a piros jelzésre. A középsőben egy kisteherautó jött, nem akart megállni de mikor látta hogy indulnék intett, hogy elenged (mikor nekem volt zöld... höhö...). A harmadik sávban érkező "úriember" nem láthatott engem a kisteherkocsitól, s úgy gondolta mit neki a piros jelzés, simán ráhajtott a kerékpársávra és a zebrára, csak hogy 2 méterrel előrébb legyen.

Oldalra sem nézett, hogy jön-e ott valaki, ha nem megyek olyan lassan, hogy le tudjak fékezni simán elütött volna. Leszálltam, hogy ki tudjam kerülni, mert már villogott a lámpa, épphogycsak felértem a járdára.

Kb 7 másodperc volt az egész, nem volt fékcsikorgás, nem volt kiabálás, szép csendben ment mindenki tovább a maga dolgára. De ha csak egy méterrel is előrébb vagyok a kerékpárúton, már nem értem volna haza. Ennyi az élet...

Vigaszként kaptam egy üdítő zuhanyt a Népligetben a locsolótól, amit gondos kezek épp úgy helyeztek a fűre, hogy a bicikliutat is érje a víz :)
Bízom benne, hogy amikor pár nap múlva visszatér a kániklula, megint oda teszik majd.

2009. július 19., vasárnap

Elsőre...


Már régóta szeretnék blogot írni. Ma, mikor annyi egyéb dolgom lenne, úgy döntöttem nekikezdek :)
Minden lesz ebben a blogban: képek, versek, vélemények, gondolatok, ötletek. Pillanatok az életemből.