2009. december 17., csütörtök

Márkus István: Hómari


Mikorton a völgyben megmögül a köd,
s a hó, a hótiszta hó a lepel,
és lepellőben, cuhapuhában
cammog-bummog a Tél:
akkor bú elő HÓMARI.

Ki ő, mi ő?
Nem tudja senki se,
A cinkosa:
a cinke se!

Hunnan a csendbül jő elő?
ez az el- s felillanó
tündér-ünő
vagy pille-nő?
Tényleg nem tudja senki se,
a cinkosa, a cinke se!

Fátyolba pátyolja termetét a szél,
áthullik rajt a hópihe.
Szöszmöthaján fénykoszorú.
Szöszmöthaján fényköszörű.
Talántán ő:
a völgyi tölgyi hölgy?
Hühüm, hühüm...

Egyszer, mikor még kicsik voltatok,
Hómari bejött az ablakon.
Pedig az ablak csukva volt.
A falióra kilencet ütött.

Hühüm, hühüm...

Sütött a Hold.
A Hold sütött.
S Hómari bejött az ablakon.

Hómari mondta: éhes vagyok.
Mit ennél, tündér? Zsíros kenyeret?
De már - képzeld - a zsír is elfogyott,
kenyerünk se volt? Nem is tudom...
Akkor Zsuzsinak eszébe jutott,
hogy mire jó a Hold!
Zsuzsinak mindig nagy esze volt.

Sebtiben gyúrtunk kilenc süteményt,
és betettük a tepsibe
- a tepsifüles tepsibe -,
felszóltunk a Holdnak: Süss ide!
A Hold pediglen, a jó öreg,
megfeszítette minden sugarát
és úgy sütött, mint addig még soha.

Így aztán meg is sült a sok sütemény.
Hómari hét-nyolcat bepakolt,
meg se látszott tünékeny termetén,
a sok finom sütemény
(vannak ilyen csodák!)...
Mi meg megettük, ami maradt.

Ő megköszönte illedelmesen
a pazar lakomát,
megbillentette csöpp fejét,
fénykoszorúba font szöszmöthaját,
meglibbentette fátyolát,
s elillant, ahogy jött, az ablakon át,
eltűnt az üvegen, az üvegeken át,
miközben künn az éjben,
a fekete éjben
megint kavargott,
táncolt,
tombolázott
szülőanyja, a hó,
a jó tiszta hó.

Ki ő? Mi ő? Nem tudja senki se,
se én, se te, se mink, se tink,
se minkese, se tinkese,
a cinkosa: a cinke se,
a madzagvári Vince se...
a högymögötti pince se...

Csak azt tudjuk
- de azt aztán holtbiztosan -
hogy:
Mikorton a völgyben megmögül a köd,

s a hó, a hótiszta hó a lepel,
és lepellőben, cuhapuhában
cammog-bummog a Tél:
akkor bú elő HÓMARI.

MELLÉKDALOCSKA:
Találgatás, mit csinál Hómari nyáron?

Talán a csücsökfelhőn lakozik,
talán a Himaláján napozik,
talán a tükör mélyén ténfereg,
talán a kutyaólban hempereg,
talán a rádióban fütyörész,
talán a könyökcsőben csücsörész,
talán a krecmedliben bütyörész?

Talán itt lappang valahol?
Talán az üstökömben vacakol?
Talán rágja a fülemet?
Pattogtatja a rímeket?

Ki ő? Mi ő? Nem tudható.
Hisz oly ritkán látható.
DE: a kontya,
ahogy bontja,
meg az a szép
homlokcsontja
szívreható,
kápráztató.

1 Megjegyzés:

krisz írta...

Óvónéni nem tudom hogy csak én vagyok már ilyen hangulatban igy egyre közeledve az Ünnep felé,de ez már megint olyan szép!

Megjegyzés küldése