2016. augusztus 17., szerda

Japán kalandok 1. - Istanbul

Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy azt a hangulatot, rengeteg élményt és kalandot, ami 3,5 hét alatt ért, nem tudom szavakba önteni... de azért megpróbálom. Legyen itt is emlék mindarról, amit átéltem, átéltünk.

Miután az egész társaság összegyűlt Nagykovácsiban, kaptunk egyenruhát, uticsomagot és egy rakás közös felszerelést, majd kisebb csoportokban kivittek bennünket a reptérre. 200 ember utazását nehéz lett volna egyszerre megoldani, úgyhogy különböző létszámú csoportokban indultunk el Tokió felé. Mi négyen utaztunk együtt, vidám kis társaság jött össze. Már Ferihegyen érződött, hogy nem fogunk unatkozni... először is kimaxoltuk a "hogyan keltsünk feltűnést a reptéren?" kérdést. Megjelentünk ugye egyenruhában, amihez (te jó ég, ezt már majdnem elfelejtettem...) látványos szalmakalap is tartozott. 30kg-os hátizsákjainkat inkább nem is emelgettük, hanem becsomagoltuk fekete nylonzsákokba, és kecsesnek semmiképp sem nevezhető rúgásokkal juttattuk el a becsekkolásig. Fellélegeztünk, mert tudtuk, hogy Tokióban az lesz az első, hogy kikerülnek belőlük a közcuccok és cipelhető súlyúak lesznek újra.
Aztán elindultunk a kötelező ellenőrzés felé, ahol rájöttünk, hogy bármilyen nagy hőség is volt, elfelejtettük meginni a vizeinket, pedig a palackot be akartuk vinni... úgyhogy nagy röhögés közepette eltüntettük a több liter vizet. De a palackok bejutottak ( : Innentől kezdve már igyekeztünk azért meghúzni magunkat a gép indulásáig. Addigra jött egy vihar, kicsit várni kellett, de nekünk nem kellett aggódni, 17 óránk volt Istanbulban az átszállásra... Este értünk oda, és a fiúk mindenképpen ki akartak menni éjszaka a városba, de olyan későn keveredtünk ki a reptérről, hogy elment az utolsó metró. Visszajutni nehezebb volt, wifit találni pedig egyenesen lehetetlen, pedig nagyon szerettük volna megtudni a velünk utazó lány felvételi eredményét. Végül kerestünk magunknak kényelmes helyet a reptéren (nem találtunk...) és álomra hajtottuk a fejünket - hogy aztán hajnali 3-kor arra ébredjünk, hogy a takarítók arrébb tessékelnek bennünket. Valamikor nekik is el kell végezni a munkájukat...
Nem voltunk tehát túlságosan kipihentek, amikor korán reggel metróra szálltunk a belváros felé... szó szerint állva is elaludtunk... úgyhogy egyetértettünk abban, hogy a napot egy igazi török kávéval kezdjük. Be is tértünk az első utunkba kerülő, kávézónak/étteremnek látszó vendéglátóipari egységbe, és nagy nehezen kértünk 4 kávét. Kaptunk 5-öt, és kissé túlságosan is érdeklődő pillantásokat, később egy házassági ajánlatot is, szóval gyorsan megittunk 4 kávét, fizettünk és sietősen távoztunk.

De a kávé legalább jó erős volt, így elég energiát éreztünk magunkban ahhoz, hogy sétáljunk egyet a török fővárosban. Elindultunk hát a turistanegyed felé, közben sokat nézelődtünk, és próbáltuk a térképünkön beazonosítani az épületeket, amik mellett elhaladtunk. Láttunk egy hatalmas könyvtárat, egy piacot, az egyetem egyik épületét - és rengeteg macskát. A helyiek kedvesek velük, pl. a buszmegállóban várakozva simogatják, etetik őket.


Ahogy közeledtünk a turistanegyedhez, egyre kevesebb volt a török szó körülöttünk, és egyre több a külföldi. A városkép is átalakult, gyönyörű tiszta utcákon haladtunk, mindenhol virágok, és még a kerítéseken is tulipános díszítés. Nagyon hangulatos az egész város. A Kék Mecset és a Hagia Sophia közötti parkban pihentünk egyet, majd nézelődtünk egy bazársoron, fejkendőt próbáltunk, fűszereket és apróságokat vásároltunk.


Ez után el is indultunk vissza a reptérre, hogy megkezdjük a 14 órás repülőutat Tokióig.

2016. augusztus 3., szerda

Másfél hét

Gondolkoztam, mit írjak le a gyerektábor utáni napokról... annyira fáradt voltam, hogy összefolynak. Pedig rengeteg fontos dolog történt akkor, amire szeretnék később emlékezni.
Vasárnap este hazaértem, aztán hétfő reggel irány az oviba dolgozni... na ebből nem sok maradt meg. Nyári ügyelet, összevont csoportokkal, random emberekkel. Igyekeztünk kihozni belőle a legjobbat. Volt zuhanyzás az udvaron, gyümölcs-piknik a fűben, hűsölések a csoportszobában.
Azon a héten történt, hogy egy kapcsolat szorosabbra fűződött, egy másik pedig véget ért. Egy harmadik pedig elkezdődött, bár ezt csak később tudtam meg ( :
A hétvégét a keresztfiaméknál töltöttem, első születésnapját ünnepeltük. Emlékszem, a bátyjával legóztam, aki teljesen elmerült abban, hogy minél magasabb tornyokat építsen, majd lerombolja azokat. Szanaszét hullottak a kockák, és a kisfiú egyszercsak kitalálta, hogy felteszi a torony tetejére a legó-embereket, hadd hulljanak ők is. Aztán rám nézett, megállt egy pillanatra, és azzal az empátiával, amire csak az 5 évesek képesek, megnyugtatott, hogy nem lesz semmi bajuk...
Végül maradt három napom, ami nem tűnik kevésnek arra, hogy összepakoljak egy hosszabb utazásra, de persze nem tudtam beosztani. Annyit sikerült intéznem, hogy felmértem, hogy sem a 15 éve használt, szakadozó hátizsákom, sem a hasonló állapotban levő sátram nem alkalmas arra, hogy 3,5 héten át rángassam végig magammal, úgyhogy ezeket kértem kölcsön. Nagyjából átgondoltam (semmi lista, csak úgy hardcore módon), hogy mire lesz szükségem, és eldöntöttem, hogy hálózsákot biztosan nem cipelek - sok helyet foglal, nehéz, és amúgy is meleg lesz. Aztán a legutolsó éjszaka, hajnali 2 körül hozzá is láttam a pakoláshoz... hogy végül 20 percnyi alvással vágjak neki a tavalyi nyaram nagy kalandjának, Japánnak.

2016. július 29., péntek

Térkép, ami összeköt

Hármas barátságban lenni azért (is) jó, mert ha meg szeretnénk lepni egyiküket, a másik biztosan segítségünkre van ( :
Így volt ez tavaly nyáron is, amikor egyikünk külföldön volt, ketten pedig térképen jelöltük, mikor merre jár - és kötöttük össze azzal, ami velünk történt, címszavakban.

2016. július 24., vasárnap

Volt egyszer egy gyerektábor

Ha időrendi sorrendben szeretnék haladni (márpedig egyelőre abban szeretnék), akkor a tavalyi nyaram Tés után Szobon folytatódott tovább. Egyet aludtam otthon, és reggel már kint is voltam a Nyugatiban, és egy tábornyi gyereket igyekeztem nagyjából egy kupacba leültetni a vonaton. Többé-kevésbé sikerült, és ezzel nagyjából vége is a tábori sikerélményeim listájának. Valahogy nem sikerült elkapnom az egész lendületét, úgyhogy néhány jó élményt leszámítva leginkább csak vártam, hogy vége legyen. A jó pillanatok pedig szép emlékek maradnak.

Első nap csigaházakat dekoráltunk a gyerekekkel, néhány filctoll segítségével.

Szabadidőm nagy részét egy mogyoróbokor védelmében töltöttem, felhők és naplementék társaságában.




A tábor környékén jókat lehetett sétálni a pataknál vagy az erdőben. Előttünk egy hippi-fesztivál volt a helyen, és minden tele volt színes festésekkel.










A gyerekek nagyon jó fejek voltak, a velük töltött foglalkozások voltak a nap fénypontjai. A programok közül jó volt még az utolsó előtti napon a hadijáték és a másnapi chill, amikor pakolás előtt-közben-után kb. mindent lehetett csinálni. Még csillámtetkót is.


2016. július 21., csütörtök

Színezők

Kicsit korábban kezdődött, mint Tés, mégis oda kötöm... talán mert ott színeztem először könyvbe (bár még nem az enyémbe), és nem csak fénymásolt lapokra.
Azóta már hobbi ( :





Közös munkák:



 Ajándékba készültek:


Ebből a baglyosból mappa lett:


És van egy kakukktojás, az is mappa, de a színezőt már készen kaptam:

2016. július 20., szerda

Még mindig Tés - egy vadászat képei

Végül nem lőttünk semmit ( : De láttunk egy csodaszép naplementét és teliholdat, kipróbáltuk a vadásztávcsöveket, az éjjellátót, láttunk vaddisznócsaládot, hallottunk őzbakot, hallottuk a szomszéd vadászterületről a lövést, kerestük a sebesült vaddisznót, gyűjtöttünk véres köveket emlékbe - na jó, ez utóbbit nem. (De.)











2016. július 19., kedd

Szivárványos fülbevaló

Nem érzem úgy, hogy hű de sokmindent készítettem volna, amíg Tésen voltunk, mert hát elég sűrű volt a program, és valahogy a legtöbbször a kézművesből, kreatívkodásból ment el az idő... Amik viszont készen lettek, azokat szeretem. Mint ezt a fülbevalót.